Dömötör Tekla: A színjátszás funkciója falun (Színházi tanulmányok 3., Budapest, 1960)

hogy mér az emberiség történetének hajnalán is használtak varázsálarcokat a vadászatnál. Az álarcnak a halottkultuszban való szerepe is a történelemnek általunk ismert legrégibb korszakaiba vezet. Azonban mégis különbséget tehetünk a maszkokat ismerő és a maszkokat különösen nagy mértékben használó népek között. Abban általában egyetértenek az etnológusok, hogy a maszkoknak különösen nagy szerepe van ott, ahol az anyajogu társadalmakban titkos férfitársaságok alakulnak és ezeknek beavatási rítusaiban és egész tevékenységében nagyjelentőségű a fantasztikus, ijesztő álarc, A kezdetleges földművelő népeknél is nagy szerepet játszik a maszkos alakoskodás az év forgásához fűződő termékenységi ünnepekben; jelentős maszk-kultúrák fejlődnek ki a vadász,állattenyésztő és földművelő kultúrák találkozásánál is. Európa indogermán népeinek ünnepi szokásaiban az álarcnak általában jelentős szerepe van; a körülöttük lakó népek egytől-egyig használnak ünnepi álarcokat. Ami most az ázsiai maszkviselést illeti, az álarc nagy szerepet játszik a dél- és keletázsiai földművelő magaskulturákban, de rendkívül jelentős szerepe van Tibetben ós Mongóliában is, ahol a félelmes és fantasztikus maszkok egész sorát öltik fel az ünnepek alkalmából. Szibériában és BelsőÁzsiában sok nép ismeri e maszkot, de a finnugor és altáji népek közül az álarcviselés szerepe csak a mongoloknál nagyon jelentős. Álarcot használtak ezek a népek a halottkultusznál, esküvői szertartásoknál és a nemzetségi,törzsi ünnepi szertartások alkalmából is. Legközelebbi nyelvrokonainknál, az obiugoroknál egészen napjainkig használnak álarcokat a hagyományos medveszinjátszásnál. Ezek az álarcok nyirfakéregből, vagy fából készülnek, nagy orral, szemmel. Az álarcot piros okkerrel színezték, néha szakáll is járult az álarchoz.