Dömötör Tekla: A színjátszás funkciója falun (Színházi tanulmányok 3., Budapest, 1960)

rendezik, mert a fiatal férjről kiderül, hogy valójában nem ember, hanem lóalaku démon. Mégis, a hiteles hatósági feljegyzések, jegyzőkönyvek tanúsága meggyőz arról, hogy leírásánál ténylegesen lefolyt és valószínűleg az iró által is látott charivarik példája lebegett szeme előtt. Az alakoskodók egy démoni szellemalakot és kíséretét - a mesnie Hellequin-t személyesitik meg s különféle atrocitásokat visznek véghez - leszedik a háztetőt, beverik az ablakokat, a kutat megsózzák, ihatatlanná teszik, stb. Hellekinnek és kíséretének - mely a germán, néphit wildes Heer-jének, /a vad szellemseregnek/ felel meg - dramatizált megjelenését hitelesnek kell tekintetnünk, hiszen már egy tizenharmadik századi francia színdarabban, Adam de la Halle Le Jeu de la Feuillée cimü darabjában is színpadi alakként szerepel a Hellekin - s Driesen munkája óta bebizonyitottnak látszik, hogy a színpadi Harlekin neve és öltözete erre a démoni szellemalakra megy vissza.

46 A mesnie Hellequin megjelenése a Charivari keretében tehát nemcsak irói leleménynek tetszik, a népitélet végrehajtói itt démoni szellemalakok maszkjában adnak kifejezést a közösség rosszalásának. Általában, mint az eddigi példák világosan mutatják, a szokás arculata általában kettős: az ifjúság számára jó alkalom a szórakozásra, a felesleges energia levezetésére, de ugyanakkor véresen komoly is: a népi jog kérlelhetetlen Ítéletének vérehajtő eszköze. Vallás- és jogtörténeti összefüggések A szokással foglalkozó hatalmas szakirodalomban jelentős helyet foglal el a vallástörténeti és jogtörténeti öszszefüggések vizsgálata. Az özvegyek másodszori házasságával kapcsolatban több kutató felvetette azt a lehetőséget, hogy a oharivarit eredetileg a halott házastárs nevében rendezték, a halott férjnek vagy feleségnek a halál után is kijáró jogait követelték viasza az élőtől s a kereszténység sem tudta a halottkultusz