Dömötör Tekla: A színjátszás funkciója falun (Színházi tanulmányok 3., Budapest, 1960)

lag a mi igazságunkért harcoló darabjaiból. Azt hisszük,ezek segítségét nem veszik eléggé igénybe a műsorfüzetek összeállítói. Itt ki kell térnünk a pesti kabarédarabok falusi szinrekerülósének kérdésére. Nóti kabarétréfáit nem tartjuk falura valónak s éppúgy még sok más pesti kabarétréfát sem.Tapasztalatunk szerint a falu nem igényli ezeket,hanem csak a faluéi értelmiség kispolgári izlésü rétegei. Nem kell tehát a falu Ízlését ezekkel rontani s a pesti kiszólások is csak kárt okozhatnak; a városban dolgozó, tanuló fiatalok sajnos úgyis elég hamar elsajátítják ezeket. Ugyancsak inkább a falusi értelmiség problémájának tartjuk a népszínmű és a régi operett kérdését. A falusi lakosság igen nagy része csak most ismerkedik meg a színházzal,tehát teljesen rajtunk áll, hogy az üres lapra mit fogunk vésni. Mi való tehát falura és mi nem való? A legegyszerűbb felelet az, hogy minden való, ami jő, ami értékes, ami politikailag művészileg, emberileg igaz. Nem való a giccs, a hazug álromantika, az olcsó szórakoztató kabarétréfa, amit a falu jőrésze bizony nem is tart olyan nagyon mulatságosnak, de ha megszokta, annál nehezebb tőle szabadulni. Ha a falu elsősorban mozgalmas, zenés produkciók után vágyódik, akkor adjunk ebből minél többet, de minél színvonalasabbat. Ezen keresztül visz az ut a "nehezebb" darabok felé. A falut érdeklik a klasszikusok, különösen azok a darabok, melyeknek Íróit szoros szálak fűzik a népi művészethez. Shakespeare, Molière gyökerei hazájuk népi színjátszáshoz tapadnak. Mondanivalójuk tehát nem idegen a falu számára. Azonban Óvatosabbnak kell lennünk azoknál a daraboknál, melyeknek problematikája kimondottan értelmiségi, és polgári. Ibsen például nem való falura és a századforduló körüli sziniirodalom sok jelentős és értékes müve szintén távol áll a falutól.