Dömötör Tekla: A színjátszás funkciója falun (Színházi tanulmányok 3., Budapest, 1960)

Minden érdekli a falut ezen felül, ami a máról szól,ha igaz Író irta ezeket a darabokat. A sematizmust, a vállveregető gőgöt azonban nem türi s nem túlságosan szereti azt sem, ha a termelőszövetkezeti problémákat sematikusan, iskolás modorban tálaljuk föl számára, .legyenek ezek az uj darabok olyasfajta varázsigék, amilyen varázsige volt a regölés, vagyis adjanak segítséget a falu uj, boldogabb életének kialakításához. Mint láttuk, az eddigiekben sokkal inkább a mit-ről beszéltünk, mint a hogyan-ról. A hogyan kérdése a falura látogató hivatásos társulatok és a kulturális vezetők közös felelőssége. Az öntevékeny színjátszás természetszerűleg mintát keres, és ezt a mintát elsősorban a hivatásosok előadásában találja meg. Ami most a helyi instruktorok kérdését illeti, a legtöbbet azok a jóindulatú félhivatásos segitők ártanak, akik jószándékkal,de elavult szinészi módszerekkel, korszerűtlen technikával, hamis deklamálásra tanítanak. Nem tartjuk olyan nagy bajnak, ha a falusi csoportok nem "játszanak" szinészi módra. A ripacskodást ki is neveti a falu. Mi nevelni akarjuk a falut - de nem akarjuk elszakítani gyökereitől. Hadd nőjjön ki kultúrája, mint a virág, saját termőföldjéből, s virágozzon szép virágokat, melyeknek nem árt a dudva, a gaz. írjanak számára darabokat a magyar irók azok az uj magyar irók, akiket a falu küldött városra s akik ismerik szive dobbanását, örömét, bánatát egyaránt.