Dömötör Tekla: A színjátszás funkciója falun (Színházi tanulmányok 3., Budapest, 1960)

zására. Más európai országok paraszti társadalmában még sokkal nagyobb szerepet játszanak az ilyesfajta szatirikus játékok. KUlönösen farsang alkalmával szokták mimikusan megjeleníteni, megjátszani a közösség tagjainak kisebb-nagyobb megtévelyedéseit, bűneit. Vannak természetesen a paraszti színjátszásnak még más sajátos jegyei is. A hazai néprajzi irodalomban Dégh Linda például a következő fó vonásokra utal : /A magyar népi színjáték kutatása, Budapest, 1947./ Nincsenek szerzők, akik darabot Írnának, a drámák ősi szállományból tevődnek össze. Minden játék egy bizonyos ünnephez kapcsolódik, anélkül elő nem adható. Szorosan összefügg a paraszti közösség életfunkcióival, attól külön nem választható. A játék színtere nincs meghatározott és kiemelt helyhez kötve. A jelmezeket, kellékeket a játszók maguk készítik, a közösségi izlés jóváhagyásával. Mivel a játék többször ismétlődik egy nap alatt, Vagy szinterét változtatja, több részre tagozódik. A valósággal e rősen összefolyik, néha alig lehet szótválasztani. Játszók és nézők között nincs különbség, közösségük elválaszthatatlan. Sem a játékban, sem a szövegben a kötelező verseken kivül semmilyen megkötöttség nincs, a szereplő személyeket egyedül fantáziájuk korlátozza azon tul, amit a hagyományos szöveg vázlatosan megad. A játék ideje nincs előre meghatározva, sem a játék formája stb. Ezek a vonások jellemzik tehát nagyjából a magyar falu hagyományos színjátszását. — . — A kérdés az, hogy e régi szini formák közül mit tudunk továbbra is felhasználni; ml az az érték,amit meg kell őrizni, s mi az, amit visszavonhatatlanul elsöpör az idő. Másrészt mit tudunk helyette adni a falunak, ami szervesen kapcsolódik a múlthoz és mégis uj, s a mi politikai célkitűzéseinknek felel meg.