Dömötör Tekla: A színjátszás funkciója falun (Színházi tanulmányok 3., Budapest, 1960)
Ha tehát mi a nápi színjátszás hatását keressük nemzeti színjátszásunk történetében, már nem csak az ősit, az archaikusát keressük, hanem elsősorban a népi szemlélet megnyilvánulását, a nép politikai mondanivalójának kifejezését. Â népi színjátszás szükségszerűen mindig a dolgozó nép szemléletét, életfelfogását,vágyait és törekvéseit tükrözi - aki tehát a népi színjátszás hatását kutatja, ugyanakkor a népi realista irányok születését is kutatja, melyek mindenkor szemben állanak a népellenes kizsákmányoló osztályok felfogásával és érdekeivel. Ez a tükrözés azonban történeti korok szerint változik. Vannak olyan időszakok s vannak olyan műfajok,melyekben a dolgozó nép életszemlélete, politikai törekvései megrázó erővel és nyíltsággal jutnak szóhoz. Más korszakokban más műfajoknál ez csak áttételeken keresztül, vallásos köntösben vagy jelképeken keresztül történhetik meg. A dolgozó nép költészetének haladó és realista vonásait azonban itt sem nehéz felismerni. A népi színjátszás éppúgy mint más népköltészeti műfajok, hü tükre a dolgozó nép évezredes, küzdelmes sorsának, vágyainak és törekvéseinek. Vizsgáljuk tehát először meg azt a kérdést: mit értünk a népi színjátszás fogalmán. A népköltészet - a már klasszikussá vált gorkiji fogalmazás szerint - minden időben a dolgozó nép költészete. A dolgozó nép azonban történeti fogalom, s mint Ortutay Gyula irja a Magyar Népköltészet bevezetőjében "tartalma a magyar történelem során nem valami változatlan, örök jelentést hordoz". Az osztálytársadalom kialakulásáig az egész dolgozó nép közösségi költészetére utal e fogalom. A feudalizmus korszakának dolgozó népe lényegében a jobbágyság. A kapitalizmus korszakában a kizsákmányolt dolgozó osztályok, a munkások és parasztok költészete a népköltészet; s végül - ismét Ortutay Gyulát idézve "szocializmust épitő társadalmunk dolgozó népe tartalmi és formai vonásaiban egyaránt ujat, minőségi változást jelent".