Kardos Tibor: A magyar színjáték kezdetei (Színházi tanulmányok 1., Budapest, 1960)

rály"-t, kinek alakja a legenda-fejlődés törvényei szerint népi hőssé emelkedett. A trufa műfaja mindenképen átvezet bennünket a renaissance udvari szini kultúrájához, ahhoz a rendkivül sokrétű világhoz, mely a magyar szinház kialakulását oly döntően befolyásolta. Udvari látványosságok és szinjáték a renaissance idején A középkor vége a képletes ábrázolások, a szimbolumok és allegóriák világa, melyben a feudális társadalmat képviselő uralkodó maga is a hatalom szimbóluma, aki szerepet játszik, szinészileg megrendezett szertartások középpontjában áll,s léte - azt lehet mondani - szinpadi lét. Életéhez mindennaposán hozzátartoznak a nagyszerű bevonulások, fényes körmenetek, gyűlések, lovagi tornák, táncjátékok, az udvari bolond mulattatásai és a legszorosabb értelemben vett színjátszás, vagyis szini intermezzo, legyen az aktuális politikai esemény megjelenítése vagy elvontan allegorikus, a látványos vallásos drámák, eklogák, mitologikus és novellisztikus szerelmi színmüvek, antik vigjátékok. £ hatalmas, sokszerü életstílus, bármily sokfelé ágazó, egyetlen egységet alkot, és benne egyaránt érvényesül az a törekvés, hogy a középkor Intézményeinek hanyatló tekintélyét pompázatos életstílussal, stilizálással, szinszerü ünnepélyekkel pótolják, és más részről az életnek az a forró, feltörő szeretete, amely már az újkorra jellemző. A középkorvégi, renaissance eleji uralkodó szinszerü életének döntő mozzanata a király diadalmi bevonulása. Ez tulajdonképpen a középkori körmenetek egyik fajtája és utóda, amikor is az útvonal mentén szimbolikus képeket helyeztek el és egyes stációkon előadásokat szerveztek és adtak elő. /íme, a drámai beszédek legegyszerűbb előadásmódjával és a fegyverre kelt nép szinszerü agitációjával teljesen párhueamos eljárás!/ A diadalmi bevonulás tehát a szimbolikus képek előtt tartott előadásokkal nem egyéb,mint mozgó szin, - 95 -