Kardos Tibor: A magyar színjáték kezdetei (Színházi tanulmányok 1., Budapest, 1960)

mely kétoldali drámai effektusra számit. Egyrészt a király nyújtott nagyarányú látványosságot alattvalóinak, amennyi­ben az egész állam-hatalom követte őt zenészekkel kisérve, főurak, főpapok, katonák, tanácsurak. S ugyanakkor közön­ség maga az uralkodó is, aki számára az utak mentén felse­regi ő város nyújt ünnepi látványosságot. A modem színház­történetnek ezek a megállapításai feltétlenül helytállóak és az is, hogy e kölcsönös közösségi kapcsolat csupán az előadások révén változott meg. Természetesen a "bevonulás" maga mindössze egyik alaptípus éa máskor csak alkotóeleme az ünnepségeknek, me­lyeknek középpontjában lovagi torna, gyűlés, menyegző, la­koma, gyász tor áll. Minden további nélkül tudunk ilyen pél­dákat, még hozzá egykorú hiteles forrásokból. Károly Róber­tet, első Anjou királyunkat például több szerepében temet­ték: amíg a fehérvári Szent István - bazilikában a legfőbb szerepet, a trónoló királyt gyászolták, a templom kapuja előtt három lovag ült a király három paripáján:az egyik torna-öltözetében, a másik lándzsavető .ruhájában, a harma­dik harci vértjében. Az Anjou-korban virágzott fel az úgy­nevezett címer-költészet is. Anjou királyaink szép, figurá­lis címereket adtak uj nemeseiknek, s amikor a párviadalok, gerelytörés alkalmával egy - egy vitéz a porondra lépett, a címer-költő /Suchenwivt Péter/ versedben ünnepelte a címer tárgyát. Ez az irodalmi műfaj az un. embléma-költészet őse, szorosan beletartozik a kép-megjelenités fentebb sokszoro­san emiitett típusába.Ugyanaz a Zsigmond király és császár, akit fényes hadainak élén Nikápolynál megvernek a törökök, Domazslicénél megfutamítanak a husziták, akit tulajdon fő­urai egyszerűen börtönbe zárnak, akinek lovagjain nevetnek s akiket rablóknak neveznek, pompás körmenetek és pompáza­tos gyűlések hőse. S ez ünnepségeken fél-Európa lovagsága jelenik meg káprázatos, művészileg megtervezett ruhákban. Mindezek az udvari színi látványosságok bizonyos ér­telemben nem hogy csökkentek volna első igazi renaissance - 96 -

Next

/
Thumbnails
Contents