Kardos Tibor: A magyar színjáték kezdetei (Színházi tanulmányok 1., Budapest, 1960)

ségét. Az a bizánci Eustachius-legenda, amelyre végső fokon énekünk visszamegy, olyan szarvas - szózatot tartalmazott, mely a római mártírnak és hősnek súlyos harcokat, szenvedést, halált és fensőbb értelemben vett diadalmat jósolt. A Caodafiuszarvas-ének

é-nek dunai-bolgár válgozatában, s egy román kolinda-szövegben is a szarvas mindenütt a megtérést hirdeti. A bucsui ének olyan XI. századi alapszöveg nyomán alakult újra és újra, amely még a pogányság és az uj kereszténység élet-halál küzdelmének idején keletkezett, amikor a küzdelem még nem dőlt el. A kórus, melyben a közösség szólal meg, tudja, hogy nemcsak István király, de az egész nép megmaradása és üdve függ attól, hogy a csodás totem-állat meg ne haljon, illetve uj formában táplálja népét. At ének a legnagyobb mértékben drámai mind eszméjét, mind pedig szerkezetét tekintve. A refrént pontosan ugy kezeli a szerző, mint a görög drámában a kórus énekét a tragédiairók. A gyakori - itt soronként megismétlődő - refrént a szerző az európai litánia-formától kölcsönözte. A refrénnek ilyen értelmű kórus - szerű szerepe megtalálható a korabeli egyházi énekiskolák latin nyelvű, de világi jellegű drámai szerzeményeiben. így pl. a római énekiskola X. századi drámai énekében, A Hektor és Andromach

e-ben.a későbbi eredetű, északitáliai vágáns-énekben,a Die,tu Adam, primus homo-ban. Azonban a magyar regös nem tudott lemondani az ősi magyar hagyományról! mind végig az egész Bucsui regös-misztériumban, itt is előbb következik az epikus leírás, csak aztán a refrén. Ugyanis az énekiskolák drámai énekeiben, a "versus ad procedendum"-tipusu énekekben a refrént éneklik első sorként, s az tér vissza a szakasz végén. Regöseink azonban bőségvarázsló, párosító énekükben a magyar ráolvasást szertartások szövegkezelését követték mint uralkodó hagyományt. Ezekben mindig az epikus leírás áll elől és csak utána következik a sokszorosan elismételt varázsige, itt a Irámai mondóka« - 23 I