Kardos Tibor: A magyar színjáték kezdetei (Színházi tanulmányok 1., Budapest, 1960)

marosan átcsap a szöveg az alantasba, állatvilágból vett hasonlatai révén. Méliuszék nem is szólítják másként az antitrinitáriusokat, mint Erdélyi Eretnek Bestiáknak. Ugyanakkor önmagukat is mint ebet, ludat, disznót és lovat szemléltetik erőteljes népies hasonlatok révén. "Elég csontot hoznak azok, csak győzzük rágni", "félek, hogy ezúttal megesik a lud a jégen", "Félek rajta, hogy még ma a subafa alá ne vonjon és püspök urunknak a sertésfonalat az orrába ne vonja," " nem az eben áll a kövér ló halála." Ezzel szembe Dávidék hangja egészen nus. Dávid Ferencnek Ítélete az effajta beszédről igen keménys "... az egész Anya Szentegyház emberihez és Fejedelméhez efféle éktelen beszédek nem illenek.... szeretettel szolyunk egymásnak, he haraggal, hogy a mint Szent Pál Apostol mongya, mindenek épülhessenek beszédünkből. "Sztáray Mihálynál még általános volt az az erőteljes, sokszor durva beszédmód, amely Válaszuti György komédiájában már csak a kálvinista félre korlátozódik. S

ztáray a plebejus humort érvényesítette benne, szereplő személyekre való tekintet nélkül. Aeformátorok és pápások egyazon nyelvet használtak. Válaszuti György stilus-jellemet alkot pontosabban felekezet-stílusokat mutat be, bár a két vezető alak nyelve és egyénisége elég élesen kiugrik a szürkébb, de még mindig jellemző háttérből. Méliusz magatartása és bestiális beszéde szemben Dávid emberies magatartásával és beszédével,szemmelláthatólag az antihumanizmus és humanizmus kérdése, ahogyan más árnyalatokkal, de ugyanilyen értelemben a Comoediában láttuk. Megállapítható, hogy a kolozsvári antitrinitárius szerző komédiairása a renaissance kori magyar vigjáték külön fejezete és tetőpontja,mely népi hangvétel ével,ugyanakkor humanista szellemével és műveltségével, avval a bátorságával, hogy a vallásos jelleget is fel meri oldani, azükeégesetén, egyetemes és nem szektás gondolkodásával egyedül áll a régi magyar dráma történetében. - 125 -