Kardos Tibor: A magyar színjáték kezdetei (Színházi tanulmányok 1., Budapest, 1960)

A ferences szinjátszás nyomai még világosabban felis­merszenel. Sztáray Mihály másik .teljes szövegében fennmaradt vígjátékában, Az igaz papság tikör é-ben. Ugyanolyan mlifaj ez, mint Temesvári Pelbárt vagy Laskai Osvát perei, proces­ei. De a per nem az égben játszódik le, hanem a földön, nem a megváltás érdekében indul, de az uj vallás hivei emelnek vádat a hamis papok ellen.A katolikus vikárius régi jó szo­kás szerint börtönbe zárná őket kihallgatás nélkül, felleb­beznek a pápához, az meg máglyára küldené őket, a vád kép­viselőit. Végül is beleegyezik, hogy érveiket adják elő, és a pörből vita lesz. A ferences devociós játékok megváltási pőréből a reformátorok a megváltás meghamisítása ellen in­dított pert formálnak. A régi egyház hivei ezt minduntalan inquiziciÓ8 perré szeretnék visszafordítani annak eszközei­vel. De hiányzik az erő hozzá és nevetségbe fulladnak. A próféták panasza helyett a megszorult Lukács fráter, Böröck pap,a Pispek, a Vikárius és a Pápa siránkoznak. Ami azelőtt drámai volt és megrázó, az most hatalmasan komikus. Ugyanekkor a két színdarab problémái tekintetében is egységet alkot: a reformáció két fontos gondját jeleniti meg. Az első kérdés a papi házasságé,amely a reformált egy­házak lelkészeinek megkülönböztető jele. A másik a papszen­telés, az ordináció kérdése, s ezzel összefüggően az igazi papi jelleg. Már a reformáció előtti vallásos mozgalmakkal szemben is az volt az egyház haragjának egyik fő oka, hogy az eretnekek mozgalmuk papjait is szentelték, azaz ordinál­ták. Színdarabunk szerzője még tovább megy, világosan ki­mondja, hogy a népnek joga van, hogy maga válassza meg lel­készeit. Sztáray ily módon megteremti a népért élő, müveit és emberséges pap uj eszményét. Kétségtelen, hogy Sztáray színdarabjai, különösen az utóbbi, élénken emlékeztetnek a német reformáció rokonjellegű farsangi játékaira.Különöskép pen a XVI. század III. évtizedének német szövegei mutatnak az 1550 és 1559 között irt magyar darabokhoz hasonló prob­lémákat, mint a hamis egyház,a méltatlan papság kipellengé­rezéeét. - 115 -

Next

/
Thumbnails
Contents