Kerényi Ferenc: Pécs szabad királyi város német és magyar színjátszásának forrásai a Baranya megyei levéltárban, 1727-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 29., Budapest, 1992)

FÜGGELÉK

337. Radenich Imre rendőr tanácsnok jelentése Pécs város tanácsának Gyulai Ferenc színész kihágásáról. Tekintetes Tanáts! Baranya megyei Cs. Kir. Főnöki Ur Ó Méltósága folyó évi május 2-án 5445 szám alatt Pécs Sz. Kir. városi hatósághoz érkezett rendelet következtében alolirottnak f. évi 1830 szám alatt ta­nácsilag meghagyatott, miszerint Gyulay Ferencz Színésznak „Deborah" czimii dráma előadása alkalmával elkövetett kihá­gásáról felvilágosítást adjak, e meghagyás kapcsán van szerencsém a következő hivatalos jelentésemet beadni: Deborah folyó évi April 21-én került Színpadra, az előadásnál én, mint a Csend és Rend fenntartásával megbízott rendőri felügyellő jelen voltam, ezen drámában Gyulay Ferenc Szinész­nak csak egy jelenete volt, az is már az utolsó felvonásban, az általa ez alkalommal szavalt magány beszédnek sem tartalmát egészben, annál kevésbbé annak minden egyes szavait hivatalos biztossággal ismételni képes nem vagyok, mert éppen ezen jelenet folytán egy mellettem ülő hölgy által megszollitattván, evvel szót váltani az udvariasság kötelezett ekként a szom­szédnőm beszédje és a szinpadi jelenet köztt figyelmem meg­oszolván se szomszédnőm beszédjére se a szinpadi szavallás részletességeire hiven nem emlékezhetem, de különben is a megyei Főnökségtől nyert megbízatásomnál fogva az én színházi felügyeletem egyedül csak a szini előadás alkalmávali csend s rend fentartására lévén szorítva, egész őrködésemet erre szen­teltem és a színpadon történteket nem kisértem oly éber fi­gyelemmel, milyennel azt tenném, ha megbízatásom erre szinte kiterjesztetett volna. Egyébiránt annyit tudok, hogy a Gyulai Ferenc megtapsoltatott, de a néző közönségnél sem volt érezhető valami nagyobb izgatottság, mint a milyen az egész dráma folyta alatt uralkodott, melynek előadása a színészek kitűnő szorgalma, szabatos játéka és pontos szereptudása által méltán a legsikerültebbek közé 294

Next

/
Thumbnails
Contents