Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 2. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)

Fogalmazvány UMKL XIX-I-l-i-184875-1947. 189. a. Budapest, 1948. március 8. DR. RÉTI GYULA ÍRŰ BEADVÁNYA DR. KARDOS LÁSZLÓ VKM MINISZTERI TANÁCSOSHOZ A VIDÉKI SZÍNTÁRSULATOK SANYARÚ SORSÁRÓL. Több ízben óhajtottam már felkeresni a t. Tanácsos urat, de még halogattam, ám az újabb események impulzust adtak, hogy a lapvi­tákat megelőzve, mégis kérjem igen tisztelt Tanácsos úr vélemé­nyét. Vidékről panaszos sorok érkeznek hozzám, s egyben kérelem is, hogy pertraktáljam ismét valamelyik napilapban, ahol nexusom van, míg nem késő, s míg tehetek újból valamit, valami akciót a vidéki színészek érdekében, amint azt a múltban tettem, s álljak melléjük a vidéki színészek mellé, akikre senki sem gondol. Azaz, hogy igenis gondol. A színészek szakszervezete, amely­nek tanácsára tavaly júniusban elvették a 32 színigazgatóból 10­nek a kenyerét, mert egyrészt nem volt pénzük a horribilis kau­ció lefizetésére, másrészt elegendőnek találtak 22-t, nem gon­dolván arra, hogy ma demokrácia van, és megélhetés nélkül marad 8-10 színigazgató és vagy háromszáz színész (családtagokkal együtt), holott éppen a szakszervezet hivatása, hogy kenyeret kell adni minden éhes szájnak, amely munka után kiabál. A nagy társulatoknak az lett volna a kötelességük, hogy a kinn rekedte­560

Next

/
Thumbnails
Contents