Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 2. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)

ROMHÁNYI GYULA VKM MINISZTERI TANÁCSOS JELENTÉSE ORTUTAY GYULA MINISZTERNEK A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ HELYZETÉRŐL. 1947. évi október hó 25-én és 26-án Both Bélával, a művészeti ügyosztályra berendelt nemzeti színházi főrendezővel együtt ki­szálltam Pécsre, hogy a pécsi színház művészeti és anyagi ter­mészetű ügyeit behatóan megvizsgáljuk. Erre vonatkozóan tiszte­lettel jelentem a következőket: Székely György dr. igazgató szeptember elején megküldte azt a plakátot, amelyen 40 tagú színtársulatának névsorát bemutat­ja. Időközben Székely György a szakszervezettől oly értelmű uta­sítást kapott, hogy az un. tájszínház ellátására szerződtetett 20 tagú társulatot, mintegy IV. rendű együttest kell szerződtet­nie, és ennek kauciójára a IV. rendű társulatoknál szokásos 8 000 Ft-nyi garanciát kell a szakszervezet pénztárába befizet­nie. Székely György jelentette, hogy ebben az ügyben a szakszer­vezet és a Művészeti Tanács között jegyzékváltás is történt, és ennek eredményeképpen ő összesen 63 tagból álló társulatot szer­vezett, amelynek teljesítőképessége korlátozott, hiszen az un. tájszínházi részleg megfelelő jármű hiányában nem tudja teljé­ig síteni a számára kijelölt munkát. Kéri az ügyosztályt, hogy a IV. rendű társulatok részére eddig folyósított havi 3 000 Ft­okat a főosztály a húsz tagú, mintegy IV. rendű társulatának fo­lyósítsa. Az ügyosztály a szóban lévő 3 000 Ft-okat készségesen ren­delkezésére bocsátaná Székely dr-nak, de nem valószínű, hogy ezzel a szubvencióval akár az egész pécsi együttes, akár a IV. 757

Next

/
Thumbnails
Contents