Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 2. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)
ÉRDEKÉBEN. Miniszter úr! Alulírott Kőszegi Géza, a debreceni Csokonai Színház igazgatója az alábbi következő tiszteletteljes előterjesztéssel és kérelemmel fordulok Miniszter úrhoz. Amikor 1947 nyarán elnyertem a debreceni Csokonai Színház igazgatói székét, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium részemre 200 000 Ft, azaz kettőszázezer forint szubvenciót állapított meg, amely 11 hónap alatt folyósíttatnék részemre akként, hogy 10 hónapon át havi 18 000, egy hónapban pedig 20 000 Ft lesz, illetve lenne a havi szubvenció összege. Ugyanakkor Debrecen városa oly határozatot hozott, hogy ő az állam által a színházam részére juttatandó szubvenció összegének felét juttatja városi szubvencióként a színház részére. Magam a társulatom megszervezését és általában mindennemű kalkulációmat a jelen színi szezon megkezdése előtt e szubvenció-összegek figyelembevételével eszközöltem, ami természetesen azt jelenti, hogy figyelembe jöhető kötelezettségeim az egész színi szezonra állapíttattak meg. E kötelezettségek oly természetűek, - figyelemmel a kollektív szerződésben és egyéb engem is kötelező korlátokra - hogy ezek semmi módon nem mérsékelhetők. Hogy ez menynyire így áll, tisztelettel hivatkozom amaz értekezlet anyagára, amely értekezlet Debrecen város polgármesterénél tartatott, ez év november havának második felében, s amely értekezleten jelen volt Bóka kultusz-államtitkár úr és Kardos László miniszteri tanácsos úr is, s amely értekezleten alaposan átvizsgáltatott 638