Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 1. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)

Mielőtt az idei szezon munkáját megkezdenénk, szeretném felhívni a figyelmet arra, milyen megváltozott körülmények között indulunk neki ennek a szezonnak, amelyik újból küzdelmes nehéz év lesz, nagyon fel kell készülnünk rá, ha nem akarunk elszakadni a fejlődéstől, amely fejlődés újabb és újabb feladatokat ró ránk. Helyes lesz az, ha egy kis részletességgel megvizsgáljuk az elmúlt szezon munkáját, annak eredményeit, és azokból a tanulságokat levonva kezdünk neki ennek az új színházi évadnak, amely - hangsúlyozom - nehéz lesz. De ha egyet fognak érteni velünk a küzdelemben, akkor elérkezünk a fejlődésnek egy bizonyos pontjára, - ahová el kell jutnunk, s azért erősen kell dolgoznunk ... Ha megnézzük az elmúlt évadot, látjuk, hogy bizonyos eredményeket értünk el. Az elmúlt évadban hatalmas tömegek jöttek színházunkba, most pedig új tömegek állnak a színház kapui előtt. Ezeknek a régi és új közönségünknek is mondanunk kell valamit, ami a művészeknek az igazi kötelessége: feleletet kell adnunk olyan kérdésekre, amelyekre csak mi - a művészet nyelvén - tudunk felelni. A művészetnek kötelessége még az életet igazabbá, szebbé és tisztábbá tenni. Ha az elmúlt szezont megnézzük, úgy művészi, mint munka szempontjából azt látjuk, hogy vannak olyan darabok, amelyek annak ellenére, hogy közönségsikert jelentettek, a mi szempontunkból még nem voltak igazi sikerek, - azokból komoly tanulságokat kell levonni. Például az előadásokat kezdtük Az ember tragédiájával. Hogy csináltuk? Összecsaptuk a próbákat, és akármennyire is kilencvenszer ment a darab zsúfolt házak előtt, azért mégis azt kell mondanunk, hogy az előadásoknak ilyen típusába nem nyugod366