Kerényi Ferenc: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai 1. - 1946-1949 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 25., Budapest, 1990)

hatunk bele. Egy sereg művészi kérdés maradt megoldatlan. Nem tudtuk megtalálni azt a színházi beszélő nyelvet, amelyet használnunk kellene. Nem tudtuk eléggé sűríteni a mondanivalókat. Volt még másik sikerünk is, amit nem egészen könyvelhetünk el sikernek, pl. a III. Richár

dot. Egyrészt, mert ilyen nagy művel több ideig kell foglalkozni, másrészt játék közben a többféle stílust meg kell szüntetni. Előbbre haladást tettünk bizonyos úton, a közönséghez közelebb hoztuk a darabokat ... Meg kell állapítanunk azt, hogy a magyar darabok sem hoztak sikert az elmúlt színi évadnak, ez a színházirodalomnak a mélypontját jelentette. Egyetlen mentségünk csak az, hogy magyar darabot be kell mutatnunk és be is fogunk mutatni. Mentség azután az is, hogy ez a jelenség nemcsak nálunk Magyarországon mutatkozik, hanem tőlünk nyugatra és délre ugyanez a helyzet. Az új darabok hiányoznak. A színdarabírás válságban van, de mi nem ijedünk meg ettől. De a magyar darabokat színházilag sokkal jobban kell kidolgoznunk. Valamennyien részt vettünk az Ittho

n bukásában. Emlékszem arra, milyen szomorú volt, milyen rettenetes érzés volt egy előadás, megkaptuk ezért a büntetést. Azzal a közönséggel együtt, akik a bérletrendszer következtében ezen az előadáson jelen voltak, együtt sírt a színházzal ... A hiba az volt, hogy a szerző és a szereplők nem értették meg egymást. Súlyos dramaturgiai hiba is volt így kihozni a darabot. Ennek többet nem szabad előfordulnia. Nem árt azonban, ha végignézünk ezeken, mert tény, hogy ebből tanulni lehet és tanulni is fogunk. 367