Margócsy József: Nyíregyháza színháztörténetének levéltári forrásai, 1813-1893 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 23., Budapest 1990)

Jegyzetek

meg valánk elégedve. Bár a színésznénk minden szerepét oly igyekezettel venné fel, mint a mait, úgy szokott helybehagyásunkat tőle meg nem tagadhatnék. Kőhegyi (Szilágyi

) úgy tetszett, mintha ma készületlen lett volna, vagy talán a nézőknek kevés száma okozta, hogy különben is kicsiny szerepét vonatva adá. Margot doktor (

Szaklányi

) tetszésre játszott. Fábián (

Szalay) meglehetősen; de borzasztó hangos beszéde minket is engedelmeskedni kényszerített. Bár csak megmondaná valaki ezen úrnak, hogy könnyebb és szebb a természetet utánozni, mint akaratja ellen kényszeríteni. János (

Fejér

) komikai tehetségének ma jelét adta, csak szerepét jobban tanulja. 8-án a Két magyar kapitány vagy a magyarok áldomása Pannónia meghódításáér

t jött színpadra, régi szittya, pogány szertartásokkal, őseink előidejéből, karénekkel, Szala

y és Szaklány

i jutalomrészökre. A játékot bevégzi Kinizsinek a Kenyérmezején törökökön nyert diadal

a több mozdulatokban (tableau) midőn a nagy hős három holt törökkel a holttestek halmain táncol. Ki ne tódult volna ily csudák látására a színterembe? Holott az egész semmi más nem volt, mint innen is, amonnan is egybeszedett, keveset érő egyveleg (quodlibet) u.m. Dugonits munkájából, Aurórákból, Baja

i László színdarabjaiból, s ki tudná előszámlálni honnan. A kapitányokon látszott, hogy igyekezetet fordítanak mind öltözeteikre, mind szerepeik adására; csakhogy azok, kik köpönyegben voltak, meggoldolhatták volna, hogy dicső eleink nem mostani divatú fehérgalléros, hanem hoszszú, veres és fehér bőrköpönyeget, kacagányokat viseltek. Etele (

Fejérné

) tökéletesen mulattatott minket, szintén Utszubu (Szi175