Bényei Miklós (szerk.): Az erdélyi országgyűlésnek színházpolitikai vitái és iratai (1791 - 1847) - Színháztörténeti könyvtár 20. (Budapest, 1990)
Források
zetek mellé választandó bizottmányoknak kötelességük lészen az intézetek előhaladásáról, valamint az országos pénztári tisztek által a bégyülendó pénzekről készítendő számadást nyomtatásban a törvényhatóságoknak a kir. kormány útján kiküldeni, hogy így mindenki meggyőzettethessék a begyülendő pénznek lelkiismeretes kezeléséről, s ezáltal a közhitei e részben is neveltessék. A kérdésben forgó három intézetre a fennebbiekből láthatólag rovatai kívántatván, a középponti rendszeres bizottmány szükségesnek találja ezen intézetekről törvényjavallatokat készíteni, amiért azok tervei ide mellékeltetnek. Végre beadja a középponti rendszeres bizottmány Schreiber Simon és Meister Sámuel atyánkfiái által az albizottmányhoz beadott különvéleményt, melyet Konrád Vilmos, Graef József, Schwartz János és Lőw János atyánkfiái pártoltak ugyan, szóval mindazonáltal az országos múseumra a fentebb írt nyilatkozatot tették. 51. A nemes ország rendelnek jelen országgyűlési 293. jegyzőkönyvi szám alatt tett határozatában az is kötelességévé tétetvén a középponti rendszeres bizottmánynak, hogy a nemzeti színházra és az országházára begyűlt pénzt, valamint a felkelési pénztárt is vegye számba, s ebbeli munkálatát a t. KK. és RR. eleibe adja bé. Ez okból az érdeklett célokra begyűlt pénzekről a főszámvevő hivatal által készített kimutatásokat a nemes ország rendei eleibe terjeszteni határozza a középponti rendszeres bizottmány, melyekből azon pénztárak állása kiviláglik.^ j\. 55. Az idei 293. számú országgyűlési határozatnál fogva br. Kemény Ignác atyánkfiának azon jelentése, mely szerint a színház főfelvigyázásáról lemond, a bíráló biztosság azon véleményével, hogy új bizottmány választassák és a volt bizottmány szólíttassék fel, hogy a színház körül tett munkálkodásokról kimerítő tudósítást adjon bé, a középponti rendszeres bizottmánynak átadatván, erre nézve megjegyzi, miszerint egy három személyből álló országos választmány megválasztása iránt már az 50-ik szám alatt a szüksé76