Bényei Miklós (szerk.): Az erdélyi országgyűlésnek színházpolitikai vitái és iratai (1791 - 1847) - Színháztörténeti könyvtár 20. (Budapest, 1990)
Utószó
újabb országgyűlésen majd sor kerülhet az 1843-ban megszavazott 89 és felterjesztett törvényjavaslat szentesítésére. Az 1846. szeptember 9-én összeült erdélyi rendek valóban türelmesen vártak. Már közeledett a diéta vége, amikor 1847. október 8-án Doboka vármegye követe indítványozta a felirat megújítását, az 90 uralkodói jóváhagyás sürgetését. Egy nappal a zárás előtt - azaz 1847. november 9-én - el is küldték a játékszín, a múzeum és az országos tanácskozási terem dolgában fogalmazott új felterjesztést. A szöveg nem tartalmazott új elemet, voltaképpen a korábbi érveket sorakoztatták fel a színházzal kapcsolatban is. A rendek az ország szellemi szükségeiről, "a nemzetiség és nemzeti nyelv felvirágoztatásáról" kívántak gondoskodni; továbbá arról szóltak, hogy "a magyar és székely nemzet által orsz. intézkedés következtében létesített nemzeti színháznak pedig fenntartását s a kor igényeinek megfelelő állásra emelését a nemzeti önérzet hozza magával." Más megközelítésben is írtak az önbecsülés diktálta szándékukról, mondván: azt szeretnék, hogy "a nemzeti színház, melynek romladozásnak indult jelen állapota kiigazítást, jövendője pedig biztosítást vár, minél e-91 lőbb kellő helyzetre emeltethessék." A feliratnak most sem volt foganatja. A nagy távolság miatt az országgyűlés végéig az udvar meg sem kapta a dokumentumot, így nem is felelhetett rá. Aztán a magyarországi diéta kötötte le a bécsiek figyelmét, majd az 1848. márciusi polgári forradalom idézett elő olyan változást, amikor a korábbi törvénytervezetek szentesítésének szorgalmazása megint csak elmaradt. Az 1843-as erdélyi színházi törvényjavaslat beiktatása ilyenformán sosem történt meg. A feudalizmus felbomlásának utolsó periódusa, az 1790-es évek elejétől a polgári forradalomig terjedő több mint ötven esztendő az erdélyi színházi kultúra, sőt a magyar nyelvű színjátszás egészének fejlődése szempontjából kiemelkedő eredményeket hozott. Noha a megtett út korántsem volt egyenes, ezen időszak erdélyi színháztörténeti öröksége nagyon jelentős. Kolozsvár a modern kori magyar színészet egyik bölcsőhelye. A városban egy hosszabb és több rövid megszakítással - nem számítva a nyári szüneteket - 1792-től folyamatosan volt szín-345 T I
