Bényei Miklós (szerk.): Az erdélyi országgyűlésnek színházpolitikai vitái és iratai (1791 - 1847) - Színháztörténeti könyvtár 20. (Budapest, 1990)
Utószó
játszás, bár állandó társulat nem mindig. Az erdélyi főnemesek, a guberniumi tisztviselők, majd a köznemesség által támogatott színtársulatok a nehéz körülmények közepette is vállalták az úttörők hálás-hálátlan szerepét; volt idő - a század végén, fordulóján -, amikor a két testvérhazában egyedül a kolozsvári színészek tartottak magyar nyelven előadásokat. A kolozsvári színpadon kezdte pályáját vagy itt vált számottevő, ismert művésszé a korabeli színjátszás jó náhány alakja, majdani kiválósága. A közel két évtizedig épített erdélyi nemzeti játékszín volt az első magyar kőszínház. Az épület - bár nem készült el teljesen - 1821-től kedvező játéklehetőséget kínált a vándorszínészet második nemzedékének, jelentős mértékben hozzájárult a magyar nyelvű színjátszás továbbéléséhez, kibontakozásához, színvonalának emelkedéséhez; falai között formálódott az a művészgárda is, amelynek tagjai közül többen meghatározó egyé-92 niségei lettek a pesti Nemzeti Színháznak. A színház bérlői komoly érdemeket szereztek az opera meghonosításában; az első magyar daljátékot is itt mutatták be. A kolozsvári színtársulatok tevékenysége, gyakori vendégjátéka, majd a játékszín felépítése hozzájárult a színházkedvelő közönség kialakulásához, fokozatos bővüléséhez, a színi kultúra terjedéséhez is. Kezdetben elsősorban a főnemesek és feleségeik, a magas rangú hivatalnokok, kisebb részben a diákok és a városi polgárok látogatták az előadásokat. Az 1840-es években már az utóbbi rétegek - a helybeli polgárok, az iskolai tanulók - jelenléte vált meghatározóvá, a főnemesek támogatása háttérbe szorult. Az előremutató jelek, tények között említendő - a magyarországi színházpolitikai gondolkodást is befolyásoló példát szolgáltatott - a színház és a kolozsvári konzervatórium (énekés zeneiskola) szoros együttműködése. Bár a tényleges egyesítésre nem került sor, az 1843-as törvényjavaslat ennek lehetőségét is magában hordozta. Az országgyűlési rendszeres bizottság és a diéta ülésein egy sajátos intézményi-irányítási modell körvonalai rajzolódtak ki: egyaránt nemzeti (országgyűlési) pártfogás, egységes felügyelet alatt működött volna a 346
