Bényei Miklós (szerk.): Az erdélyi országgyűlésnek színházpolitikai vitái és iratai (1791 - 1847) - Színháztörténeti könyvtár 20. (Budapest, 1990)

Jegyzetek és névmutató

64. boldogasszony hava -- január hónap jóváhagyását még eddig nem tisztelhetvén -- az 1843. január 16-i felirat nyomán az erdélyi udvari kancellária az országos rova­taira való tekintettel véleményt kért a Guberniumtól. A Főkor­mányszék a Főszámvevőség közreműködésével ismételten áttekin­tette - ezúttal 1803-tól 1843. április végéig - a színházi pénz­alap (és ehhez kapcsolódóan a felkelési alap) állapotát, majd az 1843. július 22-én kelt kimutatásokat elküldte Bécsbe. A Guberniumhoz 1845. október 10-én újabb királyi (kancelláriai) leirat érkezett, amely a múzeumra, az országos tanácskozási te­remre és a színházra vonatkozó tervek és helyszlnrajz bemutatá­sát kérte. A Főkormányszék bizottságot küldött ki, amely 1846. január 27-én egy szűkebb szakértői testületet választott; ez a második ülésen be is terjesztette jelentését, amit elküldték az udvarhoz. A törvénycikkelyek megerősítése azonban a következő diétán is elmaradt, noha a közvélemény nagyon bízott benne, mert ettől várta a színház épületének végleges kiegészítését és a színtársulat újbóli állandósítását. 67. a honfiúsítási és egyesületi hitet a KK. és RR. által előlege­­sen megállított magyar szerkezet szerint letévén -- az újonnan alkotott "Hazafiúsítást nyertek' Esküformája" című dokumentumot az erdélyi országgyűlés 1838. március 26-án hagyta jóvá; az ün­nepélyes eskü letételét egyébként még az Approbata Constitutiok III. rész 41. cím I. articulusa írta elő a hon polgárai közé béiktattattak -- az 1847: 24. tc-ben honfiú­­sitott külföldi származású személyek között volt Paget János és marienseei Manz Vince is. A honfiúsítás igényének törvénybe fog­lalását az Approbata Constitutiok III. rész 41. cím I. articulu­sa tette kötelezővé ("azon gyűléskori articulusoknak végébe be is irattassanak..."). 279 i

Next

/
Thumbnails
Contents