Bényei Miklós (szerk.): Az erdélyi országgyűlésnek színházpolitikai vitái és iratai (1791 - 1847) - Színháztörténeti könyvtár 20. (Budapest, 1990)
Jegyzetek és névmutató
1837-ben a 149-ik ülés 567 . jegyzőkönyvi szám alatt tetthatározatukhoz -- az erdélyi rendek 1838. (azaz nem 1837!) március 26-án, báré Raubner Károly és Ferdinánd, valamint Schatzberg Károly honfiúsítási esküdének letételekor határozatban rögzítették: "Azonban a' KK. és RR. nem mulathatják él ez alkalommal is azt megjegyeztetni, hogy mivel annak elhatározása, ki vétessék bé a hazafiak közé, a KK. és RR. jogaihoz tartozik, amiről fejedelmi diplomát adni szükséges nem lévén, régebben annak adása gyakorlatban nem volt, aminthogy az arról készíttetni szokott és őfelsége által megerősített törvénycikk eléggé kezeskedőnek tartatott, melv tárgyban az 1810/1-ik esztendőbéli országgyűlésen is Őfelségének jelentés tétetett volt, erről óvást tenni a RR. most is szükségesnek tartják, s egyszersmind kinyilatkoztatják, miszerént a diplomák által magok jogokat:meaavengítve lenni el nem esmérik." színház igazgatóságának -- vagyis az 1843-ban megválasztott országos színházi bizottságnak. Schütz József pénztárnok 1847. december 4-én fel is vette az összeget, amit a választmány belső javításokra (díszletek, festés, új függönyök, új zártszékek, színpadi világítás korszerűsítése stb.) fordított. 68. kir.biztos -- Puchner Antal báró (Anton Puchner), Erdély főhadikormányzója 69. Maros szék országgyűlési követei -- Antal Imre és Berzenczei László 280