Dancs Rózsa: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium színházi iratai - 1945 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 19., Budapest)

MÁSODIK RÉSZ - VIDÉKI SZÍNHÁZAK MŰKÖDÉSE - SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ

Mindennek dacára tagjaink a legnagyobb szeretettel és lel­kesedéssel indulnak a vendégszerető új szegedi otthonuk felé, és ez a lelkesedés záloga annak, hogy ez az együttes Szeged város szinházi kulturáját jelentősen fel fogja virágoztatni. Az előadottak alapján ismételten arra kérjük Miniszter u­rat, hogy a rendkivüli segély folyósításának engedélyezését és az erre szükséges fedezetet a Miniszterelnök úrtól soron­kivül kieszközölni méltóztassék. Vaszy Viktor s.k. igazgató Tisztázat. UMKL XIX. I-l-i. 64159 - 1945. VKM. 168.a Budapest, 1945. október 16. ELŐADÓI FELJEGYZÉS A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ MEGSZERVEZÉSÉRŐL ÉS ÜZEMBE: HELYEZÉSÉRŐL Az ügyosztályfőnök úr folyó hó 12-én megbizott azzal, hogy a Szegedi Nemzeti Szinház megszervezésével kapcsolatban eddig történteket foglaljam össze, és tegyek javaslatot arra, hogy a szóban forgó kérdésben mi a legsürgősebb teendő. Szeged város polgármestere felterjesztést intézett a mi­nisztériumhoz, amelyben bejelenti, hogy mivel az időközben be­állott külpolitikai események folytán a nemzet kulturális é­letéből Kolozsvár és Kassa Nemzeti Szinházai kikapcsolódtak, kulturális szempontból fokozottan nagyobb feladatok hárulnak 531

Next

/
Thumbnails
Contents