Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - A színészet elmélete

midőn az érzékeink körébe eső dolgokat akarjuk hang által ért hetővé tenni; pl. e szavaknál: lágy, kemény, nehéz, éles, hideg, keserű sat.; különösen, midőn az ily szavak szellemi és erkölcsi sajátságokként alkalmaztatnak. Még művészibb a festő hang feladata, midőn a természeti é let működésére s egész folyamára vonatkozó kifejezések átvitt értelemben használtatnak; pl. e szavakban: virul, sugárzik, virrad, derül, borul, lángol, hervad sat. De legmagasztosabb hivatása a festő hangnak, midőn oly kifejezéseket kell a hallgató előtt érthetővé tennie, melyek az érzékek által fel nem foghatók, tehát egészen szellemi állapotokat és sajátságokat jelölnek; ilyenek; remény, vágy, bátor, nemes, erős, boldog, szemérmes, irigy, hitvány, gyáva, sat. Az emberi hang e műveletéhez széles látókörű szellem, mélyen érző lélek, eleven képzelő erő, terjedelmes, hajlékony hang kívántatik; de szükséges, hogy a szinész, ki e szellemi tulajdonokkal bir, folytonos gyakorlat által magát oda művelje, hogy hangjával minden gondolatot jellemezni, minden eszmét megérzékiteni képes legyen; mert Így válhatik a szinész nemzeti nyelve világnyelvvé, s igy érheti el, hogy előadását ne csak saját nemzete, hanem az egész világ megértse. Különös lelkiismeretességgel kell a kedélymozzanatok rögtöni kitöréseit gyakorolni; igy a váratlan öröm, ijedtség, éles fájdalom, harag, bámulat, gúny, káröröm, parancsolás, tiltás, elutasítás, átok, iszony, undor sat. kifejezéseinél minden felkiáltás az Lllető érzés te] sségéből látszassák fakadni, és önkénytelennek tűnjék fel; ezt pedig csak hosszas gya-