Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - A színészet elmélete

korlat után lehet elérni. 15.§« A költeményről, mint az előadás szövegéről Költeménynek nevezünk általában minden költői eszmét, akár kö tött, akár kötetlen alakban, de mindig bizonyos szabályok sze rint irva és dallamosan /rythmussal/ összeállítva. Hogy az előadandó költeménnyel művészi öntudattal bánhassunk el, mindenekelőtt tudnunk kell, miből áll, és miként áll elő? Tehát a költészettan szabályaival kell megismerkednünk. Minden költemény alanyi /subjectiv/, vagy tárgyilagos /ob jectiv/. Az alanyi /lyrai/ költemény nem egyéb, mint bizonyos történet a költő lelki életéből, és ezekben a költői eszme mindig érzelem alakjában jelenik meg. A tárgyilagos /drámai/ költemény az, melyben a költő gondolata, érzelme, eszméi más személyek által nyilatkoznak. E két faj közt, mint középfajok foglalnak helyet: a román a ballada és az eposz; ezekben a költő részint maga, részint különböző személyek által nyilatkozik. Az alanyi költemények előadásánál az előadó mindenekelőtt a költő kedélyállapotába helyezi magát, érzelmeit mintegy sajátjává teszi, s mivel az emberi szózatnak minden érzés kifejezésére van saját hangja, azt eltalálni igyekszik, és szól egyszerűen és nemesen. Természetes, hogy mint minden egésznek, a költeménynek is vannak részei, melyek az egészet magyarázzák, kiszinezik, megvilágosítják; tehát az előadó hangmüvészetével - de nem egyszersmind külsejével - szint és alakot fog kölcsönözni a