Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - A színészet elmélete

az 1, _ly_ betü nehézkes kiejtése, a £, k felcserélése d_-vel, az m felcserélése b-vel sat. Ezek többnyire a gyermekkorból fennmaradt hibák, s azért természeti hibáknak látszanak; azonban folytonos gyakorlat által csaknem mindeniktől meg lehet szabadulni. 9»§. A hangsúlyról A gondolat hangjának mindig a kedély minősége ad alakot, lélektani kifejezést. A szóló meg akarja magát a hallgatóval értetni, s hangjával hatni akar annak kedélyére. Evégett akaratát egy hangban összpontosítja. E főhang a többinél magasabb, és a beszélő e kitűnő hangot egy tagjára teszi annak a szónak, amelyet érvényesíteni akar. E kitűnő hang neve latinul: accentus

, magyarul: hangsúly

. A hangsúlyozás legfőbb szabálya tehát: hogy a főhangsúlyt a mondat ama szavára fektessük, mely leginkább tudandó, s melyet az, akihez beszélünk, okvetlenül megkérdezne. E szerint: 1. A mondatot képező egyes igét mindig hangsúlyozva kell kiejteni, s a hangsúly mindig az ige első tagjára esik; pl. e^sik, dörög, vil

lámlik. 2. A hangsúly az illető szónak első tagjára, azaz gyökére esik; pl. Isten veled, ha

zám, bátrak hazája. Azonban, ha valami értelmi viszonyt vagy ellentételt más szótaggal akarunk kifejezni, akkor a hangsúly arra a szótagra esik, és ilyen esetben a képző vagy rag is lehet hangsúlyos szótag; pl. "Ha a költő igy ir:"ezen palástot mind es

mé

ritek,