Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÉLETMŰVE /Székely György/

kotást lehet találni. A vendégjátékkal pedig azt, hogy a még néhány évtizede provinciálisnak tartott magyar színjátszás immár európai rangra emelkedett, ami nem kis mértékben éppen az ő fáradhatatlan munkásságának az eredménye. 1893 tavaszán gyengélkedni kezdett. Amikor csak lehetett, gödölló'i házába ment pihenni. Szeptember 9-én is onnan érkezett, amikor a szinház udvarán meghallotta munkatársa, Nagy Imre öngyilkosságának hirét. "Amikor megértette, hogy kiért van kitűzve a fekete zászló, maga elé bámult, csaknem leesett ajakkal. Néhány hónap múlva követte a halálba kedvenc tanítványát ő is" - irta az egyik szemtanú, Szacsvay Imre. Nagy Imre temetésén Paulay keserűen jegyezte meg, hogy az eltávozott "minden szerepét jól játszotta, csak az utóbbit adta rosszull

1

^

4 1894. február első napjaiban orvosai tanácsára Paulay Abbáziába utazott. A hirek szerint annyira legyöngült, hogy "nem is tér vissza eddigi állásába". A február l6-i orvosi vélemény négy-hat hétre terjedő pihenést ajánlott neki Abbázia enyhe éghajlata alatt. Ott azonban váratlanul hidegre fordult az idő, s Paulayék visszatértek Pestre. Március 9-én volt A kaméliás hölgy felújitása, amelyben a címszerepet Márkus Emilia először játszotta. Paulay utolsó, alig olvasható levele hozzá Íródott,., rögzitve azt a tényt, hogy feleségével, "Tusival", felvonásonként referáltatott magának. Március 12-én délután három órakor halt meg. Utolsó szavairól néhány nap múlva Karczag József számolt be: eszerint halálos ágyán Paulay igy tört ki: "De hiszen nekem érdemeim vannak!.... Ne engedjétek éhezni a családomat!" A gyászhirről beszámoló újságcikk a Pesti Napló aznapi számában ezt a tényt igy fogalmazta: "De mint minden nagy lélek és