Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÉLETMŰVE /Székely György/

májában, a határozottan tetszett." Szigligetinek ezt a népszínművét a Nemzeti Szinház 1848. március 4-én mutatta be, s mint majd még később utalunk rá, nem lehetetlen, hogy Paulay látta ezt az előadást. A darabban egyébként később, 1856. februrár 2o-án Sándor szerepét játszotta; talán az 1854-es fellépéskor is ez a szerep jutott neki. Óhatatlanul fel kell tennünk azt a kérdést magunknak, hogy honnan eredhetett ennek a fiatalembernek az az ellenállhatatlan vágya, hogy a színháznak szentelje életéti Amikor Paulay Ede 1883-ban a Kisfaludy-Társaságban székfoglalóját tartotta a Nemzeti Színház és az eredeti magyar drámairodalom viszonyáról, egy gyermekkori emlékét idézte: az 1843-ban bemutatott Köcsmei sárkányt

, Döme Gergely bohózatát, illetve Gaál József Vén sas cimü, szintén bohózati műfajú darabját. Ezek a müvek 1843 augusztusában, illetve októberében voltak műsoron; az első két, a második egyetlen előadást ért meg. Az emlék azt bizonyítja, hogy a hétéves kisfiú pesti rokonaival eljutott a Nemzeti Színházba, s valószínűleg nem csak ezekre a más összefüggésben említett előadásokra. De az biztos, hogy négy évtized sem mosta el a korai élményeket. Azt is tudjuk, hogy Tokaj bele-belekerült a vándorszínészek útvonalába; igy például 1852 novemberétől 1853 január végéig, tehát már Paulay szinészkedése idején, éppen Láng Boldizsár társulata játszik 46 /!/ napig a városkában. Az utazó együtteseknek nyilván jó tapasztalataik lehettek a régebbi vendégeskedésekről, ha ilyen méretű szezonra vállalkoztak. Sátoraljaújhely, és különösen Kassa a maga régi szinházi hagyományaival szintén olyan pontjai voltak a magyar kulturális életnek, ahôl jobb-rosszabb színjátékkal