Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - A színészet elmélete

aluszékonyság, erélytelenség, roskatagsàg éa eltompultaág jellemzi; de hacaak nem éppen e tulajdonaágaiból magyarázható ki valamely drámai öreg jelleme: a azinéaz az élet végazakának eszményi oldalát emelje ki a testi erőtlenaég ellenében. Az öreg hangja lelke mélyéből jöjjön; belőle nyugalom éa tapasztalás szóljon, ne pedig egy elfásult, kimerült, jéghideg természet; mert művészetben e szellem győzelmét kell látnunk és éreznünk az anyag fölött, még akkor is: midőn az élet legvégső pontjára ért. Szóval: a szinmüvész feladata: öreget ábrázolni a maga teljes valóságában, de bennünket a földi romlandóság érzetén mágia fölülemelni. Ami a női alakokat illeti: itt ritkább eset, hogy a jellem különbségét éppen az életkor határozná el, s ez adna irányt a caelekvésnek. Onáluk többnyire a szenvedély határozza meg, hogy a kornak minő mértékben legyen befolyása jellemökre. De azért a szende leányiság, az ifjú nőiség, az anyaiség és a matrónaság mindenesetre oly természeti változások, melyek a női jellemeket mind alak, mind mozgás, mind magaviselet tekintetében módosítják. Általában figyelembe veendő, hogy amely esetekben a jellemet az életkor magyarázza meg és teszi hihetővé, ott ezt határozottan kell előállítani mind külső, mind belaő sajátságaival. Hol ellenben a kor éa jellem között ily szoros és szükséges kapcsolat nincs: ott a kort nem szükséges a szinésznek oly szigorú pontossággal festeni. B.§. A véralkatról Véralkat alatt a kedélynek azt a természeti minőségét értjük,