Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)
PAULAY EDE ÍRÁSAI - Jegyzetek
Utóbb a padra állva a kíváncsiság mily élénk kifejezésével leskelődött a szobába? Minden kötődés, szinlelt bosszankodás mellett is mennyire kiritt belőle egész este, hogy Matyiját szereti, senki mást; csak annak a kis hiúságnak volt kifogása a kis ba.iu.sz ellen, ezt szülte az ész - de mindenütt kicsillogott a szivl Szóval az ő játéka csupa részlet! Ez teszi a művészt! Minden iskolázott elme be tud tanulni akármilyen szerepet, kisebb-nagyobb mértékben el is mondja jól; de szini képességtől többet követelünk; s annál nagyobb a követelésünk, minél inkább hisszük, hogy az illetőben megvannak hozzá az eszközök. Ezt én sokszor elmondtam az iskolában. 15. MADÁCH ALADÁRHOZ /1883 eleje/ Mélyen tisztelt uram! Talán nem kerülte el becses figyelmét a lapok azon hire, hogy hosszabb idő óta foglalkozom boldogult édes atyja drámai költeményének,Az ember tragédiájának szinre alkalmazásával, s hogy annak előleges munkálataival, a szöveg megállapításával, és felvonásokba való osztásával elkészültem. Meg vagyok róla győződve, hogy a sajtó és a főváros közönsége lelkesedéssel fogadja e törekvésemet; részemről mindent elkövetek, hogy a nagy mü költőjéhez méltóan kerüljön szinre. Az első előadást f.é. szeptember utolsó hetére szándékozom kitűzni. Azzal a kéréssel bátorkodom Önhöz járulni - mélyen tisztelt uram, hogy mint a boldogult költő egyenes utódja és örö-