Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - A színészet elmélete

költemény minden egyes részének; de soha se feledje, hogy mindig a főhangulat uralkodik a részeken és nem megforditva. Az eposz és ballada előadója is a költő álláspontjára helyezi magát, amennyiben majd a költő, majd a költeményben előforduló személyek hangján beszél. De az utánzás ezek előadásában is csupán a hangra szoritkozik; a hang regél, alakit, szinez, utánoz; de a tagok akár ülő, akár álló helyzetben, nyugodtan maradjanak, nehogy szükségtelen mozdulataikkal a beszéd hatását zavarják. A drámai költemény az előadónak nem csupán hangja, hanem egész személyisége által nyer életet. A költő eszméi, mint megannyi emberi egyéniségek állnak elő, és az előadónak mind belső, mind külső életöket hiven kell ábrázolnia. Hogy ezt tehessük, mindenekelőtt ismernünk kell az emberi lelket, annak érzelmeit, indulatait és szenvedélyeit; és tudnunk kell azoknak nemcsak hangunk, hanem egész alakunk által is kifejezést adni; s ezért lelkünk és hangunk kiművelése mellett gondot kell fordítanunk testünk idomitására is. 16.§. A test idomitásáról A szinész a természettől úgy legyen kiállítva, hogy alakja nemes személyiséget mutasson. De nem elég, hogy csupán külső kellékekkel legyen felruházva; fődolog, hogy a nemes alak mindenben a lélek parancsainak hódoljon; s hogy ezt elérhessük, a testnek szintúgy iskolára van szüksége, mint a léleknek és a hangnak. Ilyen iskola: a tornázás, a lovaglás, a vivás, uszoda és tánciskola. Ezek által érhető el, hogy a test magatartása ne-