Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - A magyar színészet

vidéki színigazgató társasága működik az állandó szinhazak szünideje alatt elég kedvező pártolás mellett. A hetvenes évek elején, mig az Opera új palotáját lassan és nagy fénnyel építgették, lábra kapott az osztozkodási kedv, és mér nem elégedtek meg csak a dráma és opera szétválasztásával, hanem a dráma műfajai közt is nagy eltérést látva, a népszínműnek, drámánk e legsajátosabb nemzeti fajának külön házat követelt; és bár semmi viszály sem merült föl az eddigi hitestársak közt, mégis szétválasztották őket, s a nagyrészt komoly népszínművet, a bohó, sőt néha ledér operettel házasították össze, melyeknek otthonává az 1875« október 15-én megnyílt Népszínház lett. A Nemzeti Színházban csak a tisztán drámai és vígjátéki fajok maradtak meg; sőt legújabban egy Vígszínház alapitásának eszméje is foglalkoztatja a közvéleményt, s ha ez fölépül, akkor lesz a Nemzeti Szinház igazán az, amiért épült; a klasszikus műsor ápolója, az eredeti drámairodalom emelője, a legnemesebb művészi szórakozás és kedvtelés színhelye; mert ekkor felszabadul a bohózatok, s főleg az alantasabb külföldi vígjátékok müvelésétől, melyeket ma még a közönség sokoldalú kívánságai miatt műsorába fölvenni kénytelen. Eszerint ma két, maholnap három pompás palotában vannak elhelyezve az éneklő és könnyebb fajtájú művészetek, csak a komolyabb szavaló művészet maradt meg a régi, ideiglenesnek épült, s azóta meglehetősen szűkké vált épületben. Tehát ötven év alatt annyira kifejlesztette a színművészet minden ágát, s oly nagy szinházi közönséget nevelt, hogy hatalmasan fejlődő fővárosunk a szinészet terén is pironkodás nélkül versenyezhet a külföld nevezetesebb fővárosaival.