Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - A magyar színészet

csodálatosan meginditó csengése ellenállhatatlnaul vonzotta feléje a nézők rokonszenvét, s kivált a szenvedő női alakok ábrázolásával ragadta el a közönséget. Vörösmarty és Petőfi a legnagyobb magasztalás hangján irt költeményekben dicsőitették. A müvészpár a szinpadon teljesen össze látszott forrni. Rómeó és Júlia, Perdinánd és luiza, Hamlet és Ophelia, Othello és Desdemona, Bánk és Melinda, a Lignerolles-pár a más számtalan darabban a főszerepek a legegybevágóbbak voltak az ő alakításaikban. Lendvayt művészete delelőpontján támadta meg egy gyógyíthatatlan betegség, mely pár évi szenvedés után ki is oltotta életét. Lendvayné nyugalomba vonult^ és még 35 éven át szemlélte mások dicsőségét, utolsónak maradván életben az úttörők közül, kikkel együtt küzdött a Nemzeti Szinház megalapításának dicsőséges munkájában. Bartha János /1798-1852/ egészen a természet gyermeke volt. Az adott neki könnyű kedélyt, eredeti humort és érző szivet.,alakjába oly méltóságot, aminőt tükörből tanulni lehetetlen: adott erős, mégis lágy érchangot, sőt teremtő erőt is, midőn szerepeiben önmagából indulhatott ki. Pőbb szerepeit egyforma tökéllyel és következetességgel játszotta, s azokban ma is feledhetetlen. Előbb Bánkot, majd Tiborcot adva, ez utóbbiban hatott teljesen. Zrínyi és Szolimán egyaránt kitűnő alkotásai voltak. Vígjátéki szerepei közül a Peleskei nótárius Baczur Gazsija, de különösen a báró Eötvös József Palu jegyzőjé

ből Viola Peti cigánya legemlékezetesebbek ama sok jókedvű apák, tele szájú raisonneurök, közhuszárok, korhely kézművesek, tragikomikus öreg szolgák és cigányok között, melyeknek az ő nagy tehetsége életet adott.