Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - A magyar színészet

társai diszes sorából. Ellenállhatatlan komikai eró' volt e kis termetű emberben. Színészi képességének nagy hatalmát az bizonyítja, hogy kevéssé alkalmas külső alakja dacára nagy drámai jellemeket is sikerrel alakitott. Játszotta Leart, Belizárt, Stibor vajdát, általában az eredeti szomorújátékok fő alakjait; de mint Peleskei nótárius, mint az akkori vigjátékok, bohózatok, paródiák fő szereplője maradt igazán feledhetetlen. Volt ő mindenféle: nótárius, kántor, cigány, tót, német, zsidó, örmény, vén tudós, ostoba fajankó, polgármester, iskolamester, mesterember, s mégis - mint Szigligeti mondja róla életrajzában - mindig ember, s mindig mester. A Lendvay-pár művészete annyira össze volt forrva, hogy ők egymás nélkül alig képzelhetők. Lendvay Márton /18o7-1853/ délceg, deli termetű alak, hangja hajlékony, terjedelmes és csengő, arcára nézve tökéletes férfiszépség volt. Sokat kapott a természettől ahhoz, hogy kitűnő hős és szerelmes lehessen. Szinésznek született. Gyermekkorában szegény szülei nem sokáig birták iskoláztatni; minden ismereteit később szerezte meg, nagy szorgalommal. Többször járt külföldön,és Berlinben a hires Seydelman- nal nemcsak megismerkedett, hanem annak barátja is lett. Lendvay pályája kezdetétől végéig a közönség kedvence volt; kellemes énekhangjával még az operákban is hatással lépett föl, s bizonyos, hogy abban az időben Zampa és Pra Diavolo cimszerepeit senki olyan szépen el nem játszotta, mint ő. Neje, Lendvayné Hivatal Anikó /1814-1891/, épp olyan Istentől megáldott művésznő volt, mint Lendvay. Balogh István igazgató unokahúga levén, ez avatta Thália papnővéjé. Előbb a naiv, később a drámai érzelmes nők szerepében jeleskedett. Hangjának