Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - Csongor és Tünde

sarkantyús darab nemi Részben ezért bajos ma is sok oly darabot feleleveniteni, mely a maga idejében nagy tetszésben részesült. E hosszú idő alatt Vörösmarty szinész-kortársainak művészi ereje izmosodott ugyan, hisz ez időből maradtak ránk a legkiválóbb jellemalkotások emlékei; de ez a müvésznemzedék soha sem volt körülvéve oly fiatalsággal, mely e mü sok fürge, bohókás, eleven mellékalakjait eljtászhatta volna, ha gondoltak is szinrehozatalára, s hogy gondoltak, bizonyitja az, hogy Egressy, mint a Szinészeti Tanoda egyik első tanára, mindjárt az első évben ezt választotta ki növendékei vizsgálatára. Volt olyan idő is, mikor a Nemzeti Szinház drámája nem is mert arra gondolni, hogy néhány száz forintba kerülhető kiállításban részesüljön; mikor Egressy Gábor egyetlenegy fényes páncélt tudott csak magának kicsikarni, s a legújabban szerződött tag csupán akkor hitte el megmaradhatását, mikor megengedték neki ezt a páncélt fölvennie! Látta közönségünk a Szent ivánéji álmot

, s megbarátkozott az oly színmüvekkel, melyekben tündérek, nemtők, jó és rossz szellemek vegyülnek az emberek cselekvényeibe. Különösen az első igen sok előadást és három új kiállítást ért meg, aminek egyik főtényezője kétségkivül Arany remek forditása volt, az a bűbájos nyelv, melynek szépségei mindig egyenlő erővel vonták a közönséget. Csongor és Tündét akkor, mikor megjelent, mikor még a magyar nyelv "a nagyurak palotáiból" száműzött volt, nem sokan méltányolták; de lehetetlen, hogy ma, midőn nyelvünk a társadalom minden rétegében elfoglalta jogos uralkodását, ne volna meg az érzék ama tömérdek szépség iránt, mely e műből áradoz. Vörösmarty je-