Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - Csongor és Tünde

Csongor éa Tünde A Nemzeti Szinház holnap /december elsején/ üli meg Vörösmarty születésének 79-dik évfordulóját, a költő Csongor és Tünde szinmüvével, mely most ötven éve született. Miért nem adták eddig soha a színmüvet, és mi indította rá a szinház igazgatóságát, hogy most elővegye ? A kérdés önkénytelenül is fölmerül, bármilyen legyen is e kisériet eredménye. Az újabb eredeti drámairodalom meddőségéről és régibb darabjaink fölelevenitéséről folytatott eszmecseréink alkalmával a Fővárosi Lapok szerkesztője érlelte meg bennem azt az elhatározást, hogy Csongor és Tünde szinrehozatalát megkíséreljem. Azért a Pővárosi Lapokban óhajtom röviden elmondani e kisériet indokait is, és számot adni ama változtatásokról, melyeket e szinmü drámaibbá tétele végett szükségesnek láttam. Csongor és Tündét a cenzúra visszavetette; s azt hiszem, a harmincas években már ezért sem lehetett gondolni szinrehozatalára, ha egyébként nem merültek volna is föl.kételyek szinpadi hatása iránt. E kételyek később csak erősbuhettek /sic!/, midőn a negyvenes években Szigligeti, Nagy Ignác, Gaál, Kovács Pál, Obernyik, Vahot Imre, Czakó, Szigeti és mások élónkhatású társadalmi darabjaikkal és népszínműveikkel bőven ellátták a szinház játékrendjét. Az ötvenes években özönlöttek a történeti darabok. Az elnyomott jelen a dicső múltban keresett kárpótlást, és talált is vigaszt abban a gondolatban, hogy volt már sokszor éjszaka,de mindig megvirradt, Majd megjött a viszszahatás, s minden inkább kellett a közönségnek, csak kardos, 2ol