Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - Gyászbeszéd Szigligeti sírjánál

Dicsőült szellem, ki megválva e koporsóba zárt porhüvelytől, szabad szárnyakon szállasz a mindenség örök világába: tarts pihenőt egy percig, s hallgasd meg búcsúszavunkat I Végigpillant elménk rövid ittmúlatásodon köztünk, s most bámulja csak, mennyi erényt kell tisztelnie benned. A férfi, a férj, az apa, a hazafi, a költő, a bölcs eszménye voltál an nak, akit a jo sorsa igy vagy amúgy vezetett elédl Ki az,ki nem hajol meg ez eszmények bármelylke előtt? Pedig mily törpék ez eszmények azokhoz az erényekhez képest, melyek téged mint embert diszitettek, Keressetek az igaz, jó és szép véghetetlen birodalmában fogalmat, melyért nem lelkesült, és minket nem lelkesített 1 Nem találtoki Becsület, barátság, szeretet, önzetlenség, jog és köteles ségérzet, türelem, bocsánat mind megannyi fénysugarai áobb r

é szednek I Jó szived nem birta el érzelmednek ennyi terhét - megszakadt! Gyönge volt - hiszen föld volt - eltemetjük e földbe. De te, dicsőült szellem - véghetetlenségedben - köztünk maradsz, erényeidben osztozkodunk, hogy példádon lelkesülve, lehessünk jó polgárok, igaz honfiak, valódi emberek! Áldás és béke takarja poraidat. Te pedig szállj!