Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - Jelentése külföldi útjáról

színházak hátrányai egyesülnek az udvari színházak előnyeivel Az előadások pontosak. Az igazgató rendelkezik, a tagok enge­delmeskednek; s minden jól megy. Ittlétem alatt kétszer volt próba előadás után; még pedig Szentivánéji álom ból, és az Or­leáns-l szűzb ől. Senkinek sem volt még csak föltűnő sem. A pró bakon nagy csend, általában az egész ügyvezetésben nagy read uralkodik. A ma.ina-frankfurti városi szinház éppen azon alapon áll, mint a lipcsei, csakhogy ez nincs bérbe adva, hanem a város egy vá lasztott igazgató által maga kezelteti. A törvények itt is, mint Lipcsében elavultak, és éppen Frankfurtban, hol az újonnan alakult szinész-kebelzet kormány tanácsa székel, most dolgoznak egy általános szinházi törvény javaslaton, melyet a törvényhozó-testület elé akarnak terjesz­teni, s melytől a szinészet, jobban mondva a szinészek sorsá­nak jobbrafordultát reménylik. Szerződési mintát hoztam Lipcséből, s mivel ehhez a többi szinház szerződései tökéletesen hasonlítanak, innen nem is kér­tem. A hajdan nagyhirü weimari udvari szinháznak ma semmi jelentő­sége sincs; csupán a Göthe /sic!/ és Schiller emlékezete te­szi nevezetessé. Egyébiránt ma is jeles férfiak ügyelnek arra

Next

/
Thumbnails
Contents