Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - Drámairodalmunk a Nemzeti Színház megnyitása óta

lődését mozdíthassa elő, Pedig Németországon, mert csak itt látjuk még e közösséget, legalább az opera is nemzeti hivatást teljesit, nemzeti nyelven nemzeti zenét müvei; nálunk csak nagyon kis részben jutott neki e feladat, és nehogy igazságtalanok legyünk, be kell vallanunk, hogy épp azért nem fejlődhetett nemzeti irányban erősebben, mert ez a szak is az egy hajlékon való osztozás nyűgét szenvedte. Általában nem akarom tagadni, hogy annak idejében, ami körülményeink közt, az opera együvé szorítása a drámával menthető, sőt szükséges volt. Kezdetben a tisztán magyar közönség oly kicsiny volt, hogy egyszer sem tudta a szinházat teljesen megtölteni. Még a negyvenes években is a német szinház bérlői közt látjuk a főváros előkelő társaságát; ezeket főleg az opera vonzotta a Nemzeti Színházban előbb egyes előadásokra, utóbb a bérlők sorába, s mint Ilyenek kezdték azután megismerni, utóbb élvezni a magyar drámai előadásokat. De még az ötvenes években is, mikor a Nemzeti Szinházba való járást hazafias kötelességnek tekintették, mikor a Nemzeti Szinház páholysorai az ország első családjaival büszkélkedhettek, bizonyos, hogy a nagyobb vonzerőt az opera gyakorolta, s megtörtónt, hogy egy-egy magyar dráma vagy népszínmű előadásán azokra a büszke helyekre a nevelők, gouvernante— ok,,

bonne— ok és belsők méltóztattak. A szük viszonyok soha sem engedték, hogy a drámai személyzetet kiegészítsék. Tiz-tlzenkót művész és művésznő képezte nagyon sokáig a drámai személyzet zömét; a többi neve csillagosán volt nyomtatva a súgókönyvekben, jelentvén, hogy az illetők operákban is működnek, azaz: hogy karénekesek. Megtörtónt, hogy Hamlet

ben Réthy koma mint Horatio az "ides herceget" úgy