Dés Mihály szerk.: Reformkori országgyűlések színházi vitái 1825–1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 15., Budapest, 1985)

Színházpolitikai kérdések a reformkori országgyűléseken /utószó/

A rendek ezt nem tették meg, mert nem érezték a problémát anynyira súlyosnak. Szükségesnek látták viszont hangsúlyozni, hogy a mú'sorpolitika álljon összhangban a társadalmi-kulturális célkitűzésekkel, a reformpolitika szándékaival. A műsor összeállítását befolyásolta a színházi cenzúra léte is, mivel a cenzorok engedélyétől függött, hogy a színtársulatok mit játszhatnak. A kormány politikai meggondolásokból szigorúan ellenőrzése alatt tartotta a színjátszást /akárcsak a könyv- és lapkiadást/; főleg a haladó, polgári eszmék beáramlásától, elterjedésétől félt. Uj színházak nyitásához a Helytartótanács hozzájárulása kellett; minden színigazgató minden előadni kívánt darabot, sőt beszédet, prológot, verset, búcsúzót stb. - egyszóval mindent, ami a színpadon elhangzott - köteles volt előzetesen engedélyeztetni a helyi cenzorral vagy annak hiányában a városi /községi/ hatósággal; az új darabokat csak a Helytartótanács <• / 33 budai revizori hivatalának cenzora hagyhatta jova. Mindez nagy tehertétele volt a színházügynek. Világosan látták ezt az ellenzéki politikusok, de egészen 1848-ig direkt módon nem követelték a színházi cenzúra eltörlését. Keményen támadták viszont a sajtócenzurát, miközben arra is gondoltak, hogy ennek felszámolásával együtt megszűnik majd az előbbi is. Mindaddig, amíg e harc nem hozhatott sikert, csak arra törekedtek, hogy a kormány befolyása ne terjedjen tovább. Ezért tiltakozott a reformellenzék olyan hevesen 1840-ben a Helytartótanács hatáskörének kibővítése ellen. Nem akarta, hogy a kormányszék a Nemzeti Színház belső elrendezésébe, igazgatásába, műsorrendjébe stb. is beavatkozhasson. Néhány kormánypárti követ és főrend viszont úgy vélte, hogy a Helytartótanács felügyeleti jogát a színházi élet egészében érvényesíteni kell. E kérdésben azonban a konzervatívok többsége sem értett egyet velük. A polgári reformerek és a maradi, feudális erők közötti utolsó, 1848 márciusában lezajlott színházpolitikai vita tárgya is a cenzúra volt. Az alsótáblán egyhangúlag elfogadott törvényjavaslat gyökeresen változtatott a korábbi helyzeten. A színházalapítási kérelmek elbírálását a helyi /városi/ hatóságok hatáskörébe utalta. Ennél is nagyobb vívmány volt, hogy eltörölte a cenzúrát. A színigazgatók azonban nem kaptak teljesen szabad