Dés Mihály szerk.: Reformkori országgyűlések színházi vitái 1825–1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 15., Budapest, 1985)
Színházpolitikai kérdések a reformkori országgyűléseken /utószó/
/ellenszenv, irigység, a hozzáértés hiánya stb./ kereste a vi30 / , szaly okait. Az utóbbi evek kutatásai, mindenekelőtt Kerenyi 31 / ti Ferenc tanulmányai azonban megmutattak - s ezt az országgyűlési viták behatóbb elemzése is megerősíti -, hogy itt sokkal mélyebben fekvő okokról, nagyobb horderejű ellentétről volt szó: nevezetesen két színházpolitikai koncepció összecsapásáról. Azt a maradi, feudális szemléletet, mely szerint a játékszín nemtelen, méltatlan és ebből következően felesleges, mindkét felfogás hívei elfogadhatatlannak tartották. A színjátszás társadalmi funkcióit viszont eltérően értelmezték. Az egyik tábor a szórakoztató színház eszményét vallotta magáénak. Az arisztokrácia, a pesti német polgárság és a vármegyei nemesség megnyerésére, a Német Színház konkurrenciájának leküzdésére törekedett. Fokozatosan növelni kívánta a bevételt, hogy majdan önellátó lehessen az intézet. Mindennek érdekében nagyobb részarányt követelt az internacionális formanyelvű operának és balettnak, s szívesen adott helyet a mulattató zenés bohózatoknak, a látványosságoknak. A másik oldalon a liberális-népnevelő színház védelmezői csoportosultak. Szerintük a színészet nem igazodhat a közönség Ízléséhez, hanem épp fordítva, formálnia kell azt; nem lehet célja a nyerészkedés, hanem a nemzeti feladatokat kell szolgálnia /tanítás, erkölcsök javítása, irodalom fejlesztése stb./. A drámát helyezték előtérbe, eredeti magyar darabok bemutatását szorgalmazták, a színi hatás és az irodalmi érték egységét hirdették. A művészi színvonalat mégis másodlagosnak tekintették. "Mi legyünk előbb nemzet, aztán gondolkodjunk művészetről s művészi Ízlésünk nemesítéséről..." - írta Bajza József 1839-ben. - Nekünk mindent alá kell rendelnünk ezen fő eszmének: nemzetiség, s mindent, s így a színészetet is, ennek gyarapítására használ32 , nunk." A ket irányzat harca csakis kompromisszummal végződhetett, mert bármelyik fölénye hosszú távon tarthatatlan egyoldalúságot idézett volna elő. A műsorszerkezet belső egyensúlyát egyébként Bartay Endre igazgató teremtette meg. Az 1843-1844-es országgyűlésen az imént másodikként említett felfogáshoz csatlakozó Veszprém megye panaszolta fel az operák és az általa fajtalannak minősített francia vígjátékok túlsúlyát Indítványozta a Nemzeti Színház vezetésének elmarasztalását is.
