Dés Mihály szerk.: Reformkori országgyűlések színházi vitái 1825–1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 15., Budapest, 1985)

Színházpolitikai kérdések a reformkori országgyűléseken /utószó/

elégítésére is gondoltak, sőt, a tanítóképzők ének- és zeneoktatását, illetve az ottani leendő ének- és zenetanárok képzését is magára vállalta volna. A tervezet készítői jól látták, hogy a színészképző és zeneiskola csakis önállóan létezhet, tanítványai csakis itt tanulhatnak. Bár az iskolai végzettséget a felvételnél nem említik, középfokú szakiskolának szánták. A polgárosodás által megkövetelt szakoktatási hálózat egyik láncszeme lett volna, ahol a szaktárgyakon kívül ún. közismereti tárgyakat is oktatnak, tehát bizonyos általános műveltségi alapot is akartak adni. A konzervatórium létrehozását egy már meglévő, egyesületi énekiskola országos, nemzeti rangra emelésével, elsősorban országos, kötelező ajánlással gondolták el, hasonlóan a Nemzeti Színházhoz. Számítottak a szabad, önkéntes ajánlásra /alapítványok tételére/, valamint a társulati forma /ahol a tagok rendszeres, megszabott évi hozzájárulást, tagdíjat fizetnek/ továbbélésére is. A tervezetet azonban az országgyűlés nem tárgyalta, a konzervatórium alapítását egyelőre el kellett halasztani. Mind a színház művészi színvonala, mind a pénzalap célszerű hasznosítása szempontjából fontos, mondhatni kulcskérdés volt, hogy milyen a színház igazgatása, felügyelete. Az országgyűlésen főleg a rendek által megajánlott pénz kezeléséről vitáztak; az 1844-es tanácskozások majdnem kizárólag erre, közelebbről a felelősség problémájára korlátozódtak. Egy dologban teljes volt az egyetértés: a főfelügyeletet az országgyűlés által megbízott - és neki felelős - választmánynak vagy személynek kell gyakorolni, mert a rendek csak így lehetnek biztosak afelől, hogy az általuk fizetett pénzt megfelelően használják fel. A tényleges igazgatásra nézve már eltértek a vélemények. Lényegében két kérdés várt tisztázásra: hogy az erősen feudális szinezetű házi /vagy bizottsági/ kezelés, irányítás, vagy a polgári jellegű bérletrendszer valósuljon-e meg; s a művészeti vezetés és az adminisztratív /vagy gazdasági/ igazgatás különváljon-e. A Pesti Magyar Színház megnyitásától kezdve többféle megoldással kísérleteztek, de igazán egyik sem vált be. 1837-ben különválasztották a művészeti és az adminisztratív vezetést; az előbbi Bajza József igazgató kezébe került, az utóbbi a már említett részvény társaság egy négytagú választmányra bízta. A két fél hamarosan