Dés Mihály szerk.: Reformkori országgyűlések színházi vitái 1825–1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 15., Budapest, 1985)

Források - 1843 - 1344

t. KK. és RR. ez érdemben az országos választmányi jegyzőkönyv­nek, más számadások, hiteles íratok megtekintése s egybehasonlí­tása nélkül rendelkeztek, melyeket én az országgyűlés kezdetén, midőn mint azon országos választmánynak gr. Teleki József úr ő­excellenciájának Erdélybe lett elköltözése folytában helyettesí­tett elnöke azon országos választmány munkálatairól alázatos je­lentésemet megtevém, benyújtottam, és azért felhíva érzem maga­mat, hogy a most felolvasott izeneteknek sikeres tárgyaltatásá­ra szolgáló alázatos nyilatkozatomat e következőkben előterjesz­szem. Hogy azon 400 000 p. ft tőke, mely az 1840: 44. törvény tartalma szerint állandóul a Nemzeti Színház fenntartására meg­tartatni rendeltetett, némi részben hibázik és nincs kiegészít­ve, annak okát általlátják ugyan a t. KK. és RR., mely abban áll hogy még jelenleg is 30 ezerét felülhaladó summa az illető né­mely törvényhatóságok által be nem fizettetett, de főleg abból következett, hogy 34 900 ft-ok a tőkéből a Nemzeti Színház keze­lésére fordíttattak még akkori elnök gr. Teleki József úr őexc­ja által, mert a pénzek lassan folytak be a pénztárba, Pest me­gye pedig és az illető kezelő társaság az általvételét sürgette és rögtönözte, azt nyilatkoztatván, hogy különben, ha az orszá­gos választmány a fennemlített törvény világos szavaiban a nem­zet tulajdonának elismert színházat rögtön átvenni vonakodnék, azt bezárni és a színházi személyzetet világnak bocsátani magá­ban eltökélette. Kénytelen volt tehát kevés pénzöszveggel is ál­talvenni a Nemzeti Színház kezelését azon országos választmány, s pótolni a szükséges kezelési költségeket, nehogy ellenkező e­setben a színházi személyzet széjjeloszoljon, s magát azon vá­lasztmány az ország rendéinél felelőssé tegye. Egyébiránt meg­nyugtatásukra a nagyméltóságú FŐRR.-nek jelentem azt is, hogy ha minden törvényhatóságok azon időszakban, mint Szepes vármegye, törvényes kötelességükhöz képest illetőségeiket lefizették volna jelenleg is a 2/3 résznyi kamatokból minden kiadások kipótoltat­hattak volna, és így kérdéses előttem: vajon azon törvényhatósá­gokat nem lehetne-e jogszerűen az elmulasztott kamatok kipótlá­sára szorítani, melyek öszvesen 40 000 p. ft-ra rúgnak? — Mi Pest megyének a színházoni követelését illeti: azt jegyzem meg, hogy ezek az országos választmánynak is előterjesztettek, de az

Next

/
Thumbnails
Contents