Dés Mihály szerk.: Reformkori országgyűlések színházi vitái 1825–1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 15., Budapest, 1985)

Források - 1839 - 1840

ízetlenségeknek eleje vétessék, mind pedig, nehogy egy veszedel­mes praecedenst állítsunk fel, javaslatom odamegy, hogy a törvény élőbeszédében ezen szavak elébe: " mint nemzeti tulajdon ", tétes­sék: " az alább következő A-ik § értelmében"; ezen érdeklett A-ik §. pedig következőleg módosíttassák: "Nemes Pest vármegyével és a most létező részvénytársasággal értekezvén, az elsőtől ugyan magát a színházat, a másodiktól pedig a színházhoz tartozó dí- szítményeket, ruhatárt s egyéb tulajdonát írásbeli szerződés mellett az ország számára általvévén, mindenekelőtt a színházon fekvő, fent kitett terhet s törvényes járulékit kifizetendi. " Gróf Mailáth János: A magyar játékszínt én úgy pártolom, mint akárki a világon, de éppen azért, mivel ala*posan meg akarnám azt alapítani, kénytelen vagyok a dologba mélyebben ereszkedni. A KK. és RR. e célra A00 000' forintot ajánlanak, mely öszveg ka­matjának kétharmada a játékszín szükségeire fordítandó. Szüksé­gesnek tartom mindenekelőtt arról meggyőződést szerezni, hogy e­zen felajánlandó tőke ezen célra elég, sok-e vagy kevés. Erről adatok nélkül ítéletet hozni nem lehet, mi pedig oly ajánlatot teszünk, melynek semmi alapja nincsen. E tárgyat csak akkor le­hetne megbírálni, ha á játékszín eddigi számadásai beadattak vol­na, mert, teszem például, mitévők leszünk akkor, ha ezen öszveg 5 p[er]centre kiadatván, nem lesz elegendő? Mit teszünk akkor, ha sok? Ha kevés? Ezek oly kérdések, melyekre nézve tisztában kell lennünk. Koronaőr gróf Teleki József : Ha jól értem a KK. és RR.-nek a magyar színház iránt tett indítványát, ők most csak egy ideig­leni provisiót kívánnak tenni, mert egy országos választmányt kívánnak kiküldetni, mely a jövő országgyűlésig a magyar szín­ház célszerű fennállásáról gondoskodjék, akkoron pedig e tárgy­ban véleményt adjon az iránt, miként lehessen jövendőre mind ke­zelni az e célra felajánlott summát, mind pedig a színházat úgy elintézni, hogy az az ország díszére fennállhasson. S minthogy a KK. és RR. nem tudják, hogy éppen mennyi summa kell, interi­maliter ajánlják a A00 000 forintot, melynek kamatjából a szín­ház felállíttassék. S így e részben nehézséget nem tennék, annál inkább, minthogy ezen országos választmány idővel arról bizonyo­san bővebb tudósítást fog tenni a jövő országgyűlésre, hogy miként

Next

/
Thumbnails
Contents