Enyedi Sándor szerk.: Id. Wesselényi Miklós színházi levelezése (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 14., Budapest, 1983)

Id. Wesselényi Miklós színházi levelezése ( tanulmány) - Wesselényi - a Levelek tükrében...

szicista színházi programba, amelynek vezéregyénisége Wesselényi Miklós volt. ^6 Neveltetése, érdeklődése hozzájárult ahhoz, hogy olyan mfiveket válasszon, amelyek cselekménye ugyan az ókorban játszódik, de amelyek - tanulságukban, - végső kicsengésükben - a cselekvő, a hazáért meghalni kész hős embereszményét sugallják egy olyan korban, amelyben nagyon sokan nem nőttek fel a Wesselényi által megszabott és megemelt követelményekhez. Wesselényi ókori példái és példázatai áldozatkészségre, hazaszeretetre buzdították a kor nézőit. A'zsarnokság ellen küzdő, a haza érdekeit az egyén saját érdekei elé helyező hősökre nagy szükség volt. Nemzedékek nőttek fel a nemzeti függetlenség teljes hiányában, s a XVIII. század második fele, a XIX. század eleje olyan időszak, amelyben a hatalom a haza felemelkedését szolgáló egyéni szándékok megvalósítását is sorra meghiúsítja a helyzethez illő eszközökkel. A nyílt terror félelmet keltő gyakorlata ugyanúgy a hatalom eszköztárába tartozik, mint a megvesztegetés, a korrumpálás burkolt célzatossága. Wesselényi színház vezetői, drámafordítói munkásságát lényegében kiegészítették azok a nagyobb időközökben és rendszeressé sohasem váló színielőadások, 6 « amelyeket a zsibói kastély falai között tartottak; vagy a nagy tömegek számára a kastély környékén rendezett alkalmi vadászjelenetekkel tarkított látványosságok, amelyek hagyománya csak az id. Wesselényi személyéhez fűződik. E hagyományok megteremtője id. Wesselényi volt, s folytatásukra nincs példa az ő halála után. A zsibói nagyon is alkalmi látványosságok, bár rokoníthatók a feudális magánszínházak gyakorlatával, de semmiképpen sem azonosíthatók velük. Még kevésbé az, amit Wesselényi az erdélyi és később a magyarországi színjátszásért tett. E dolgozat írója - éppen az összegyűjtött levelek tanulsága alapján - messzemenően nem ért egyet azokkal a szerzőkkel, akik a Wesselényi-jelenséget a feudális magánszínházak fogalomkörébe sorolják. Igaz, éveken keresztül a kolozsvári társulatot a köztudat "Wesselényi társasága" néven tartotta számon; igaz, hogy Wesselényi anyagi támogatása döntő módon elősegítette e társulat fennmaradását; igaz, hogy a társaság irányításában, vezetésében Wesselényinek döntő szava volt; s az is igaz - mint erről is már írtunk -, hogy a társulat tagjai időnként, főleg Magyarországra menet, útközben Zsibót is útba ejtették, s ilyenkor néhány előadást tartottak a kastélyban; mindezek azonban azt jelzik, hogy bizonyos elemeiben azonos volt a feudális magánszínházak főleg külföldön divatozó típusával, de maga az egész jelenség mégis egészen más, nem bírja el a "feudális magánszínház" szíik skatulyáját. A feudális magánszínházak többnyire helyhez kötöttek voltak, a feudális úr birtokán, uradalmában fejtették ki tevékenységüket (Eszterházy színháza is legfeljebb Kismarton és Eszterháza között utazgatott!); a kolozsvári színház tevékenységének döntő és fő területe Wesselényi Miklóstól távol volt. Wesselényi évente .legfeljebb néhányszor látta őket. A feudális magánszínházak nem igénylik az adakozást (sem pénzben, sem ruhatárban, sem kellékekben), míg a kolozsvári társulat Wesselényi hatalmas anyagi támogatása