Enyedi Sándor szerk.: Id. Wesselényi Miklós színházi levelezése (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 14., Budapest, 1983)
Id. Wesselényi Miklós színházi levelezése ( tanulmány) - Wesselényi - a Levelek tükrében...
kitűzések mellett - kezdettől fogva tudatosította az állandó színház fenntartásának szükségességét. Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy amikor 1795. március 20-án id. Wesselényi Miklós előterjeszti indítványát az országgyűlésen a színészet állandósítása érdekében, kedvező fogadtatásra talál. Az előterjesztést egyhangúan elfogadták, a konkrét terv kidolgozására a március 28-i, 61. ülés Fekete Ferencet, az erdélyi királyi tábla számfeletti ülnökét kérték fel, aki írásban fekteti le a legsürgősebb gyakorlati lépések "menetrendjét", amelyet a rendek elfogadnak. Az elképzelések természetesen még nem azonosak a lehetőségekkel. Ez érthető, hiszen a kellő tapasztalat híján aligha készülhetnek még reális tervek. A sokféle elképzelésből kettő azonban a "jövő" továbbépítésének a magja lehet: a rendeket adakozásra szólítják fel a színház érdekében; a kinevezett három tagú bizottság (amelyhez a gubernium is delegált még két tagot: Teleki Lajost, és Teleki Ferencet) a színház folyó ügyeinek a felügyeletére, ellenőrzésére hivatott, cselekvési, intézkedési jogokkal rendelkezik - tehát éppúgy részese lehet a jövőnek, mint a hazafias szellemű adakozás... 1795. április 14-én a színészeknek is kihirdették, hogy az ország, Erdély a színtársulatot Kótsi Patkó János magánvállalkozása alól saját "protectioja" alá vette. Az esemény döntő meghatározó jellegét az a sajnálatos tény kérdőjelezhetné meg, hogy másfél évtizedig nincs több országgyűlés Erdélyben. Van már országgyűlés által kinevezett bizottság, ami - mint jeleztük - jelentős mozzanat, de nincs fórum, ahol a kinevezett bizottság munkájának gondjairól beszámolhatna. A bizottság tagjai közül állandóan csak Fekete Ferenc él Kolozsváron, a többieket hétköznapjaik vidéki birtokaikhoz kötik. Az országgyűlés eloszlik, a rendek hazatérnek birtokaikra, a színházi bizottság tagjai maguk helyett ideiglenes helyetteseket neveznek ki: Wesselényi Miklós K. Boér Sándor írót és Deáky Filep Sámuel guberniumi fogalmazót, ifj. Bethlen Farkas pedig Kanyó László gyámügyi fogalmazót bízza meg a gyakorlati teendők intézésével. Nem nehéz kitalálni, hogy a jó szándék és a segíteni akarás ellenére milyen munkát végezhetett a "bizottság bizottsága". 1795 áprilisától szeptemberéig Deáky jóvoltából ismerjük a legfontosabb adatokat (hány előadást tartottak, mennyi volt a bevétel és a kiadás), azonban magát a színházi műsort csak nagyon töredékesen sikerült rekonstruálni. 1795-1797 között él, működik a színház - a részletekről nincsenek alapos ismereteink - de az ismert adatok is egyértelművé teszik, hogy növekvő adósságok mellett. A bevételek és az adakozások messze elmaradtak a kiadásoktól, a társulat ugy eladósodott, hogy - amint Cserey Farkas Wesselényi életrajzában feljegyezte^ - " a requisitumokat is confiscálni akarták. .. ". A kifizetetlen adósság a ruhatárat, a díszleteket és egyéb felszereléseket terhelte, a fizetésképtelenség pedig a társulat felbomlását sejtette közeli "perspektiva"-ként. Országos szinten a válságos helyzet orvoslását nem lehetett napirendre tűzni, s ez az a kritikus pillanat, amikor az országgyűlési intézkedés mit sem ér, ha nincs mögötte reális erő. A ferenci reakció megerősödése éveiben Zsibóra visszavonult, a politikai életből kiszorult Wesselényire hárul a végső bukás kivédése.
