Enyedi Sándor szerk.: Id. Wesselényi Miklós színházi levelezése (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 14., Budapest, 1983)
Jegyzetek a levelekhez
asszony napi vásárra hozni, és e végre kérték a Magistratust, hogy ezen erkölcsök és anyanyelvünk csinosítására czélozó igyekezetet előmozdítani ne sajnálja. Nem sok időre elérkezett ezen Társaság igazgatója Sehy Ferenc uram is az említett nagyságos Báró credentionalisával, melyben azon kéri a Magistratust, hogy az itten felállítandó theatrum dolgában néki segítséggel legyen, mely dologban további hosszas tanácskozás után mai napon ezen végzés tevődött, hogy: Ámbár a város (a mint ezt méltóságos báró Wesselényi Miklós ő Nagyságának is megíródott) a szükséges materiálékra nézve olyan szorultságban vagyon, hogy a megégett és más múlhatatlanul szükséges épületekhez megkívántató fánál és deszkánál egyéb nincsen, az is pedig a város szükségeire nem elégséges, és ugyanezért igyekezett azon magistratus hogy más uton módon épülhessen fel a theatrum, de mivel semmi egyéb igyekezeteiben nem boldogulhatott, hogy a magistratus a publikum várakozásainak avagy csak némely részben eleget tehessen és ezen czélt is előmozdíthassa, oly reménység alatt, hogy még ezen napokban szerezhet a város szükségeire megkívántató materiálékat, kész a mi van, a theatrum fel állítására fordítani, és azt a város költségénn fel is építtetni a Fejér Lónál. A mi a theatrum tágasságát illeti, az eránt a helynek tágasságához képpest végezzen senator n. Kuronics József uram instáns urammal. A felállítandó szin pedig cenzusra fog kiadódni a társaságnak." (Lásd Géresi; i. m. 10. -HBm. L. IV. A. 101 l/m. ) 6. K: eredetileg a Wesselényi család levéltárában volt. Megj. : ItK, 1900. 61. Levélíró: Beöthy László . Az 1791-es beiktatáson Bihar megye másodalispanja lett, tisztjét a XIX. század elején is megtartotta. A színészetet kezdetben nagy lelkesedéssel pártfogolta. Későbbi színpártolásáról nincsenek adataink. Wesselényi Beöthy Lászlóhoz írott levelei elvesztek. Beöthy válaszleveléből kiderül, hogy a nagyváradi vendégszereplések idejére Wesselényi felkérte a másodalispánt a társaság feletti felügyeletre. Csak az 1798-as közreműködésére vannak adataink. Sehy Ferene - (1765-1799), a Kelemen László-féle pesti színtársulat tagja volt. Tehetséges színész, akinek játékáról elismeréssel írtak a kortársak. Intrikáival aláásta a társulat tekintélyét. Magánélete bővelkedett botrányokban. A Martinovics-féle jakobinus összeesküvésben besúgóként tevékenykedett. Nagyváradon verekedésben halt meg. Több darabot fordított: Spanyolok Peruban;