Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)

SZÍNIBÍRÁLATOK

mallatik.Először csak röviden azt monda ő, hogy a mû rosz ; mi magában véve még semmit nem bizonyít. Másodszor nagy hosszasan irt róla s csupán csak árnyékoldalait emelé ki a műnek, egyedül roszat monda felőle a legnagyobb átalánosságokban, a nélkül, hogy mondatait a kritika valódi szabályai szerint okadatolta volna, és igy ismét nem tudta bebizonyítani, mikép a mü csakugyan rosz, és szándékosan nem akart arról semmi legkisebb jót sem mondani. Nagyon csalatkozik P. Albert, ha azt hiszi, mikép az illy egyoldalú birálat aesthetikai tehetséget árul el s dicsőségére válnék. Nincs könnyebb , mint valamelly műről akár egy akár ezer szóval elmondani, hogy az egyátaljában rosz ; nincs könnyebb, mint a kákán is csomót keresni. A valódi kritikus szóra sem tartja méltóuak at olly müvet, mellyben egyálaljában semmi jót nem talál; ha pedig olly mö kerül bonczkése alá, mellyben vannak ugyan hibák, gyarlóságok, de azért sz jó tulajdonokkal is bir : kötelességének tartja a fekete szín mellett, a fehéret is méltányosan kijelölni. Pack Albert megvallja, hogy én nem állok minden érdem nőikül a drámai irodalomban; és ha ez igy van, akkor csakugyan nem érdemlém tőle azt, hogy épen az én müvemet mutassa fel csupán fekete színben és csak rosz oldaláról a nagy közönség előtt. Illy igazságtalau eljárásra senki sincs feljogosítva, és legkevésbbé Pack Albert, ki bár eléggé ügyes ujdonságiró, de még a kritikai