Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)

NEMZETI SZÍNHÁZ

inasával ugyancsak philosophait é* moralizált a* színpadon. Na— gondolám — jó étvágyat ezen száraz, hosszura nyújtott szellemi mákos csíkhoz, mellytól a' Iegéberebb is kénytelen legalább egykét perezre elaludni j *s mivel már a" színpadtól kevés mulatságot reméltem, a

1 nézőkben vélem föltalálni éldeletnek szentelt estvéli óráim' gyönyörét. Leültem hát, és nyaktekercsként forgatám fejemet jobbra balra, tüled hozzád, előre hátra, 's ime valódi közönség helyett majd mindenütt csak ürességet, szomorú, homályos ürt, valeVszerencsétlen megpillantani. Az egész szinház egy nagyszerű ásítás— hoz, vagy inkább egy epedő, bágyadt sóhajhoz hasonlita, a' benne pislogó kevés ember egy egy kialudni akaró mécsesre emlékeztetett 's e* zsibbasztó látvány a' művészet' elhagyott templomában, magasztos fölemelés helyeit, huta önjályá szárnyaival a' föld* porába nyoma le éldelni yágyó lelkemet. A' zárlszékek, nevöknek híven megfelelve, majd mind zárva valának, a' parterre' egyéb ütő- és állóhelyén és a' kakasülön csak imitt amott tünedezett föl néhány, egymástól messze szakadozott lánczszeme a' nczöség' parányi összegének ; ha jól emlékszem,